— Munkásaim mind románok, vevőim 99 százalékban szintén. Én Spanyolországban tanultam meg igazán folyékonyan románul beszélni. Az volt az elképzelésem, hogy Castellonban gyártok, de távolabb adom el. Időközben ugyanis megjelentek a városban a kis román hentesek, akik elöl, az üzletben árultak, hátul két munkással töltötték a kolbászt. Én kapcsolatokat építettem ki a madridi, barcelonai, valenciai stb. román közösségekkel, akik keresték az áruimat. Mint nagybani eladónak szükségem is volt rájuk. A spanyol hentesáru egészen más ízű, száraz és agyonfűszerezett, annál az enyémet jobban kedvelik a románok. Hogy kockázatos-e? Amíg ott románok élnek, addig van piacom. Kilencvenhat kuncsaftom van, heti 3600 kilométert autózom, a legtávolabbi vevőm 680 kilométerre található, a francia határ mentén. Mindennap más-más irányba vezetem a furgont. Lerakom az árut, és elveszem a pénzt, mert készpénzben fizetnek, így a biztosabb, estére érek vissza az üres kocsival.

— Mekkora? Kis cégnek számít. Hét alkalmazottal dolgozom. Egy esztendeje társultam egy spanyollal, övé lett a cég ötven százaléka. A ,,házasság" azért született meg, mert Valencia tartomány e részében egyre több hústermelő zárja be a cégét. Neki disznóhizlaldája és vágóhídja van, keresett egy feldolgozót. Felfigyelt arra, hogy ez a gyerek — én — egyre több húst visz. Előbb heti öt disznót, aztán tízet, eljutottam a negyvenig. Száz kilójával számolva elég szép mennyiség. Mivel külföldi vagyok, eleinte mindenütt készpénzzel kellett fizetnem. De álltam a sarat, készpénzben vé­teleztem be, kifizetnem sem volt nehéz. Kü-lönben egy-két év, amíg annyira megbíznak az emberben, hogy azt mondják: fizethetsz harminc-hatvan vagy kilencven napra is. Ma és ötvenezer eurós forgalomnál már banki átutalással megy majd minden, de amíg lehetett, kerültem a bankot, sok pénzt szívnak le. Nekem miért volt előnyös a társulás? Mert különben be kellett volna csuknom a boltot. Ki kellett a gépet cserélni, új hűtőkocsit kellett venni, még egy füstölőt beállítani, és nem lett volna, miből. Ő felajánlotta a segítségét. Nézd, mondta, fel tudom a cégedet lendíteni, a nevem spanyol, vannak javaim, nekem a bankok folyósítanak 100 000—200 000 eurós kölcsönt bármikor. Tőkét tulajdonképpen nem is hozott, csak hitelképességet. Gondoltam, megpróbálom, veszítenivalóm nincsen. És jól megy, ha később fizetek, nem gond, megbeszéljük. Kölcsönt vettünk fel, új füstölőgépet vásároltam, kicseréltem a töltő- és keverőgépeket, új furgonom van. Kezdett élni a dolog. Feleségem egyszemélyes élelmiszer- és zöldségesboltot nyitott, hogy legyen bemutatóüzletünk is, s egészítsük ki a jövedelmünket. Nagy a verseny, egyszerre hat román hentesüzlet nyílt, és nagyon olcsón adják az árut.

Az újsütetű székely-spanyol tőkés nem tervez létszámemelést egyelőre, érzékeli, minden mozgásban van. Megjelent a piacon a romániai olcsóbb áru, de egyelőre szerencsére az övé jobb ízű, azt rendelik inkább a román kereskedők. A verseny éleződik, s úgy véli, aki tovább bírja, az nyer. Most azért járt itthon, hogy az állampolgárság elnyeréséhez szükséges iratokat megújítsa. Letelt a kilenc hivatalosan eltöltött év, megérte, hogy azt is kérheti, s úgy gondolja, új lehetőségeket nyithat meg előtte. ,,Ha spanyol útleveled van, akkor spanyolnak tekintenek." Azt fájlalja, hogy magyar egyesület alakítására tett kísérletük egyelőre nem sikerült. A gyarapodó román társadalom, mint a gombát, sorra termi a maga egyesületeit. A riporteri kérdésre, hányakat dolgoztat feketén, azt feleli:

— Mindenki hivatalosan dolgozik nálam. Ma, ha elkapják a munkáltatót, fejenként minimum 6200 euróra bírságolják. Nem éri meg.

Ezzel a körök egyike bezárult — de nagyon sok más kérdés nyitva maradt.

— Lesz-e tíz év múlva itthon hentesüzeme?

— Inkább ott, de hogy évente találkozhatunk itthon, az biztos.