Több helyi rendőrt Kovásznára

2017. március 6., hétfő, Közélet

Biztonságos városnak számít Kovászna – legalábbis ez derült ki a fürdőváros rendőrségének és helyi rendőrségének tavalyi beszámolójából. A két intézmény vezetői a helyi tanács előtt is bemutatták mérlegeiket, nem rejtve véka alá, hogy személyzeti gondokkal küszködnek a feladatok teljesítésében.


2016 folyamán Kovászna üdülőváros rendőrsége a Rendőrség a polgár szolgálatában mottó jegyében folytatta tevékenységét – mutatott rá beszámolójában Mircea-Vlad Iftimie rendőrségi főfelügyelő, a városi rendőrség megbízott parancsnoka, aki az év elején kapta meg kinevezését. A nyugalom és közbiztonság biztosítását elsődleges fontosságúként tartották számon, figyelembe véve a jelenlegi és jövőbeli igényeket. Ugyanakkor az erőszakos bűncselekmények, a gazdasági bűnözés visszaszorítására, a polgárok valós védelmének a biztosítására törekedtek. A tavalyi eredmények azt mutatják, hogy kitűzött céljaikat elérték.
Nem szembesültek súlyos, erőszakkal elkövetett bűncselekménnyel, gyilkossággal, súlyos testi sértéssel, halált okozó ütéssel. Négy gazdasági, tíz jogi és 32 más jellegű törvénysértés esetében indítottak bűnügyi eljárást. Az utcai bűnözés esetében enyhe növekedés tapasztalható, míg 2015-ben két eset volt, tavaly négyet kellett megoldania a városi rendőrségnek. Az élet elsőbbséget élvez program szellemében 402 műveletet hajtottak végre, 1246 büntetést róttak ki, 52 hajtási jogosítványt, 60 jármű bejegyzési igazolását vonták be.
Végkövetkeztetésként a parancsnok kijelentette: 2016 folyamán a városi rendőrség munkatársai folyamatos erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy biztonságot biztosítsanak a polgároknak. 2017-ben is a közrend, közbiztonság megtartása, a lakosság rendőrségbe vetett bizalmának megőrzése szerepel a célkitűzések között – fejezte be mondandóját a parancsnok.
Marian Lucian Lungu a helyi rendőrség tevékenységéről számolt be. Tavaly augusztustól öt helyi rendőr végez szolgálatot Kovásznán, ez a feladatok tekintetében szűkös létszám – hangzott el. Ezt Gyerő József polgármester is megerősítette, hangsúlyozva, hogy a téli időszakban lezajlott számos esemény alkalmával jól teljesített a helyi rendőrség, sok túlórát vállaltak a rendőrök. Ennek viszont hátulütője is van, mivel a túlórát nem tudják fizetni, szabadsággal kompenzálják a többletmunkát, ami személyzeti kiesést von maga után.
Lungu beszámolójából kiderült, szolgálatot teljesítettek a városban zajló közérdekű események során, közbiztonsági, közlekedési feladatokat láttak el. 26 lakossági panaszt oldottak meg, ezek zöme, 16 mezőgazdasági jellegű volt, hat a környezetvédelmet érintette. Munkájuk során 17 kihágást állapítottak meg, 6500 lejnyi büntetést róttak ki – mondta el a helyi rendőrök főnöke.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 254
szavazógép
2017-03-06: Jegyzet - Kuti János:

Javuló viszony

A román–magyar viszony olyan, mint az elvált és egymással haragban levő házastársaké, akik egy (kelet-közép-európai) lépcsőházban, de külön háztartásban élnek.
A viták, veszekedések, haragszomrádok miatt természetesen mindig a másik fél a hibás. Egy darabig még jobbacska volt a kapcsolatuk, de aztán nemrég tartós mosoly-, majd szószünet is beállt.
2017-03-06: Közélet - Iochom István:

Tető alá került a Wellenreiter-ház

A tavaszias időjárásnak köszönhetően a napokban tető alá került a kézdivásárhelyi Gábor Áron tér legrégebbi, leromlott állapotú épülete.