Megalakul a magyarságügyi albizottság

2017. március 7., kedd, Közélet

A magyar nyelv és szimbólumok használatával foglalkozó albizottságot hoz létre a képviselőház emberi jogokért, felekezetekért és a nemzeti kisebbségek ügyeiért felelős bizottsága. A testület arról tájékoztatta a házbizottságot, hogy a megalakítandó albizottság feladata lesz keretet biztosítani az etnikai diszkrimináció megakadályozásának, valamint megoldani a magyar nyelv és a kisebbségek szimbólumainak használata során felmerülő problémákat.


A testület összetétele a következő lesz: Kulcsár-Terza József elnök, Benkő Erika alelnök, Daniel Vasile és Petre-Florin Manole tagok. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a testület létrehozását az elnökjelölt Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő javasolta. A honatya február 23-án Benkő Erikával közösen jelentette be, hogy a képviselőház emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségügyi bizottsága ellenszavazat nélkül, egyhangúlag hagyta jóvá a kezdeményezést. Kulcsár-Terza az albizottság kiemelt feladataként a magyarság jogaival kapcsolatos gondok feltárását, illetve a magyar–román párbeszéd államközi szinten történő előmozdítását jelölte meg. Hozzátette: a magyarságot ért diszkriminációs esetekkel, oktatási, anyanyelvhasználati, szimbólumokkal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozna, de akár az autonómiaigényről is szeretnének civilizált keretben beszélgetni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 127
szavazógép
2017-03-07: Máról holnapra - Mózes László:

Közveszélyes bértábla

Újra kiütötte a biztosítékot Olguţa Vasilescu. A korábban magyarellenes kirohanásairól ismert munkaügyi miniszter hétvégi, igen határozott bejelentése, miszerint újabb látványos béremeléseket kívánnak bevezetni a közszférában, felemás érzelmeket vált ki. A közalkalmazotti bértáblára vonatkozó terveiket – július elejétől a négyezer lej alatti fizetéseket megdupláznák, a négyezer és hétezer közöttieket pedig 45 százalékkal növelnék – lelkesedve és egyben elégedetlenkedve fogadják az érintettek, ám aki az ország állapotát is szem előtt tartja valamelyest, vélhetően nem örvendezik az elképzelés hallatán.
2017-03-07: Gazdakör - Bokor Gábor:

Kétszáz gazda szavazott a közgyűlésen

Ellenjelölt és ellenszavazat nélkül nyert újabb négyéves vezetői mandátumot Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke. A választásra az elmúlt pénteken került sor a sepsiszentgyörgyi Kolcza vendéglőben több mint kétszáz egyesületi tag jelenlétében. A gyűlésen a megyei és a helyi  önkormányzatok, agrárintézmények képviselői is részt vettek. Napirenden az általános választás mellett a szervezet tevékenységi és pénzügyi beszámolójának ismertetése, alapszabályzat-módosítás, a tagság helyzetének tisztázása is szerepelt. Az egyesület legutóbb 2012-ben tartott közgyűlést.