mely vesztegel a világ egyik partján,
a másikon már ott vár rád a csend,
és evezője megcsobban a létben,
ha indulásra kész vagy idebent.
 
A béke kékje ott ragyog szemedben,
és szívedben is kék harmóniák,
és tenyeredben ott lapul a lelkünk,
s mi rettegünk, mint szeppent kisdiák.

Mert hatalmas vagy, mint maga a jóság,
s mi, emberek aprók és vétkesek,
mi marjuk egymást – kutyában a bolhák,
és  mellkasunkon apró szúrt sebek –

de mégis mindig törekszünk a jóra,
hogy élhessünk szent törvényed szerint,
hogy átadhassuk létünket a csendnek,
ha ránk záródnak áldott ujjaid.