Mert a kicsi gyereknek marad meg legjobban a felfogásában, amit most megtanul, az örökre megmarad benne – válaszolja Gábor Éva arra a kérdésünkre, miért – immár hatodik éve – elemista gyerekeknek szervezi a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakör a kokárdakészítő műhelyt.
Az az ötven év ugyanis, mint annyi mindenre, erre is rányomta bélyegét, egy generációnyi ember nem tanulta meg szüleitől a varrás-hímzés-kötés fortélyait, a most már nagymamakorban lévő asszonyoknak kell hát újra tanítaniuk őket. A kokárdakészítésre is, mit játszva-nevetve tanulnak a kislányok, kisfiúk, tegnap éppen a Váradi József Általános Iskola elsős-másodikosai voltak a soron, nagy buzgalommal fűzték a cérnát a tűbe, szabályos kis öltésekkel vezették a szalag szélén a szálat, s ha véletlen ujjukba talált a tű, nem óbégattak: kacagva léptek túl a pillanatnyi baleseten, hiszen az eredmény kárpótolta őket az aprócska fájdalomért – saját kokárdájukkal indulhattak haza, mit szerfölött boldogan viseltek mellükre tűzve, sőt, a gondoskodók még testvérüknek, szüleiknek is készítettek.
Volt is miből kokárdát készíteni, mert a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi irodájának jóvoltából annyi szalag állt rendelkezésükre, hogy az egész holnapi ünneplő tömeget elláthatták volna piros-fehér-zöld kokárdával, miként tették pár napja a kézimunkakör asszonyai: a székely szabadság napjára száz kék-arany kokárdát készítettek, majd osztottak szét a turulszobor körül összegyűlt ünneplőknek.
Nem nagyiparilag, hanem szeretettel kell csinálni, teszi hozzá Gábor Éva, akinek, akárcsak a kézimunkakör többi asszonyának, az a legnagyobb elégtétele, hogy továbbadhatja tudását. Csak szeretettel, mondja még egyszer mosolyogva, majd tapsot kér a nebulóktól: megvan az első kokárda, készítője méltán kiérdemli az elismerést.
