Kézdivásárhelyen a rendszerváltás óta tegnap huszonnyolcadik alkalommal ünnepelt együtt a város és a térség magyarsága, akik azért jönnek évről évre a Gábor Áron térre, hogy leróják tiszteletüket az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt. Az idei megemlékezés díszvendége Tállai András, a magyar kormány parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, Mezőkövesd testvérváros egykori polgármestere volt.
Idén is a kézdiszékiekkel ünnepeltek a mezőhegyesi, mezőkövesdi, paksi, szentendrei, gyöngyösi, hatvani és terézvárosi testvértelepülések küldöttségei, valamint a veresegyházi, debreceni, mezőtúri, piliscsabai, tótkomlósi, dobozi és cserszegtomaji vendégek. Magyarországot Csige Sándor Zoltán, a Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus vezető konzulja és Kiss László honvédezredes, a bukaresti nagykövetség véderő-, katonai és légügyi attaséja képviselte.
Több mint húszéves hagyománynak megfelelően, a kézdivásárhelyi ünnepség idén is a kegyhelyeken, ’48-as szobroknál, emlékműveknél és sírhelyeknél kezdődött, majd az iskolák, civil szervezetek, a felső-háromszéki falvak, hagyományőrző csapatok és a Történelmi Vitézi Rend felvonulásával folytatódott. Idén jelen volt a Vetró András hagyományőrző százados vezette 15. Székely Határőrség és Hagyományőrző Csapat, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki gyalogezrede és a 15. Székely Határőr Gyalogezred gelencei szakasza Kelemen Botond vezetésével, a Szegedi 3-as Honvédzászlóalj Vass László irányításával és a Boldizsár Béla vezette bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság. Immár harmadik éve csatlakoztak lovas huszárok is a rendezvényhez: a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki csapata Pál Olivér vezetésével. Ahogyan a korábbi években is, képviseltette magát a torjai 11. Hagyományőrző Székely Huszárezred Daragus Attila, Torja polgármestere és Hatos Mihály tábori lelkész vezetésével, idén Torja vonult fel a legnépesebb csapattal.
Az ünnepi műsorban közreműködött a Tanulók Klubja fúvószenekara, a Református Kollégium és a Nagy Mózes Elméleti Líceum zenekara és diákjai, akik Illés Lajos A nemzethez és Singh Viki Katonák és Egy szabad országért című dalát adták elő. Az ünnepség indításaként Biszak Beáta, a Molnár Józsiás-iskola negyedik osztályos tanulója a Tavaszi szél című népdalt énekelte, a megemlékezés végén pedig Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét mondta el.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere köszöntőbeszédében többek között azt hangsúlyozta: „A legfontosabb ünnepünk a mai napig március 15-e. Ez az ünnep semmit sem vesztett időszerűségéből, most is fel kell emelnünk hangunkat a zsarnokság ellen. Nekünk, romániai magyaroknak korlátozott az anyanyelvhasználatunk, állandó vita tárgyát képezi jelképeink szabad használata, a hangjukat felemelő embereket meghurcolják, és autonómiaigényünket asztal alá söprik. A földi valóságtól elszakadt Brüsszelben és Bukarestben megmagyarázzák, milyen példásan rendezett a kisebbség sorsa Romániában. Másutt meg az hangzik el, hogy milyen jól élnek a vajdaságiak, és mekkora diktatúra van Magyarországon. Hát nem, kérem! Erre emlékeztetjük a mindenkori román hatalom képviselőit, ezt üzenjük Brüsszelnek és megerősítjük: a magyar szabadságszerető nép, igényt tart a törvény által szavatolt jogaira, amiért Gábor Áronék a vérüket hullatták. Néma gyermeknek anyja sem érti szavát – tartja a mondás, ezért fontos, hogy minél többször hangsúlyozzuk: jussunkat kérjük, igényt tartunk arra, ami a miénk. Igényt tartunk egyházaink és közösségünk javaira, igényt tartunk arra, hogy jelképeinket használhassuk, igényt tartunk az önrendelkezésre.” A Zúg március diákszónokverseny idei győztese három év után ismét ifj. Budai István, a Nagy Mózes Elméleti Líceum végzős diákja lett. Idén a széki nagyszüleitől kapott útravalóra emlékezett vissza: „Nagyon sok történtet hallottam tőlük, sok jót és sok rosszat. Mégis, ezen szavai maradtak meg különösen nagyapámnak: Pistikém, tőled bármit elvehetnek. Nem kerül nagy erőfeszítésbe, hogy a palotádból utcára kerülj. Nem kell sok idő, amíg azok az emberek, akiket barátaidnak hittél, szembefordulnak veled. De azt, hogy magyar ember vagy, soha senki el nem veheti. Viseld méltóképpen kokárdádat. Lobogjanak büszkén zászlóink. Énekeld a leggyönyörűbb népdalokat. És soha ne feledd, ki vagy és honnan jöttél. Jusson eszedbe mindig, hogy minek születtél. Valld, hogy hálás vagy az áldozatokért. Büszkén mutasd meg, ha kell, az egész világnak, hogy te magyar vagy!” Legnagyobb nemzeti ünnepünk tiszteletére Kézdivásárhely önkormányzata és a Vigadó szavalóversenyt szervezett V–VIII. osztályos tanulóknak. A győztes, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola ötödik osztályos tanulója Wass Albert A láthatatlan lobogó című versét szavalta el.
Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja tolmácsolta. Ünnepi beszédében Tállai András, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár így fogalmazott: „Dicső példát adott minden eljövendő nemzedéknek Kézdivásárhely is. A magyarság örökös tisztelettel és hálával tekint Kézdivásárhely hőseire. Egyaránt mindazokra, akiket feljegyeztek a krónikák, és azokra, akik névtelen vitézei voltak a nagy időknek. A nemzet hálás önöknek. Hálás a tegnapért és a máért. Hálás, hogy holnapunk legyen. Önök választottak. A szabadságra tették voksukat. Ma sem teszünk mást, határon innen és túl, mint hogy a szabadságot választjuk. Az önrendelkezést. Nap mint nap. Nem akarjuk, hogy egy bürokratikus centrum, a polgárok felhatalmazása nélküli hivatalnok-siserehad írja elő, hogyan éljünk. A jó szóra, bölcs észérvekre mindig hallgatott a magyar. De most csupán újra az érdekek kényszerét akarják érvényesíteni. Ami néhányaknak kedvez csak, de nekünk nem jó. Ilyen szempontból mindegy, hogy irádéról, szultáni parancsról, császári »diktát«-ról, központi bizottsági ukázról beszélünk – vagy brüsszeli ajánlásról. A lényegük ugyanaz. Hogy ne legyünk illetékesek a sorsunk felől. Márpedig mi illetékesek vagyunk – sőt, a sorsunkat illetően egyedül és kizárólag mi vagyunk az illetékesek. Őszintén hiszünk az összefogásban. Az együvé tartozásban. A szabad magyarságban. A hazában.” A nemzeti ünnepen részt vevőket Beder Imre református lelkipásztor áldotta meg, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklése, valamint koszorúzás következett.