Váry O. Péter
Most képzeljük el, hogy a március 14-én Irinyi József által megfogalmazott kérvénytől felbuzdult pesti ifjak 15-én reggel bemennek a Pilvaxba azzal az előző napi elhatározással, hogy aznap az egész városban kihirdetik a 12 pontot. Aztán egyikük – nyilván nem Petőfi, aki éjjel verset írt, s úgy érezte, elég jóra sikeredett a költemény, hát égett a vágytól, hogy felolvashassa – azt mondja: gyerekek, nem látjátok, hogy zuhog az eső? Majd holnap... Tovább nem mondhatta volna, társai belefojtották volna a szót is, a szuszt is.
Nem tudom, miért e képtelen kép ugrott be, amikor számba vettem elmúlt évek ünnepeit. A hiány lehet az oka, ugyanis az idei ünnepségsorozatból kimaradt valami. Valami, aminek oly nagy hagyománya nem volt még, csupán három évre visszanyúló története, és úgy tűnik, kevés ennyi idő egy tradíció gyökeret veréséhez. Holott a kezdeményezés, minden utólagos, értetlenkedő és okvetetlenkedő bírálata ellenére, megérdemelte volna a folytatást. Hiszen lényege az volt: a tizenéves nemzedéket szólítsa meg oly módon, hogy az a szabadság fogalmát valamiféleképp meghatározhassa magának. A saját módján, a saját (egyelőre még kevéske) élettapasztalatát használva. De mondhatnánk, a forradalom megízlelése is lehetett a cél – sok, még nagyon sok forradalmat kell megvívniuk, hogy szüleik, nagyszüleik s majdan az ő vágyuk teljesülhessen.
Március 13. tér: ezen a néven furakodott be a köztudatba. Négy évvel ezelőtt, március 13-án a mikós, mikeses és művészetis diákok elindultak iskoláikból, a Lábas Ház előtt kifeszített fehér szalagot átvágva – jelezvén, ettől kezdve nem különböző, olykor versengő tanodák tanoncai, hanem egyenrangú partnerek – együtt vonultak az unitárius templom és a katolikus plébánia közötti, sokat látott térre, aztán együtt is próbálták megkeresni a választ arra: mit jelent számukra a szabadság ünnepe. Sajátos eszközeikkel, sajátos megfogalmazásukban – és abban az évben, akik közülük részt vettek a március 15-i ünnepségen, nem kötelességből, nem is szüleik nógatására tették. Következő esztendőben dobszó kísérte útjukat, „forradalmuk” csak a már egy évvel korábban megfogalmazott tizenkét plusz egy pontjuk megerősítésére korlátozódott. Harmadszor pedig a talp motívuma határozta meg az immár a főtérre átköltöztetett rendezvényt, követeléseik megerősítése azonban ezúttal sem maradt el. A szervezésből viszont a háttérbe vonult az eredeti ötletgazda, Pálffy Tibor színművész – ez lehetett az oka, hogy ily hamar elzúgtak forradalmaik? Talán nem tudták magukra, külső segítség nélkül megszervezni?
Hát nem akadt egy Petőfi-lelkű, Vasvári-lendületű, Jókai-hitű márciusi ifjú közöttetek?
És hogyan tudtatok hűtlenek lenni a plusz egy pontotokhoz, ahhoz, hogy: jövőre ugyanitt?
