vérző, mennyi kisebesedett,
félelmet bújtató idő gyűlt,
hogy a magad dolgát intézni
nem volt alkalom. Mennyi
némára veretett, vakká
gyötört, önkezét csonkoló
megszalasztott messiásod
hullt, hányan, de hányan
hagytak magadra és hányan
vasalnák az égre nagy szíved,
tudatlanul. Milyen jól kerestek
veled s milyen rossz fizetséggel
maradtak hálátlanok, kik
maguknak is csak hazudni tudtak.
Hány fiaddal nyilaztad körbe
a világot, földrészeken,
tengereken dobtad át őket,
hogy éljenek s hírmondóid
maradjanak számadásokra,
a tolvajkulccsal nyitogatott
történelem ajtónállóinál.
Hány söntéspultra fekvő,
részeg ítész kárhoztatott
bolondul, milyen könnyen
feszítettek s bújtak közel
hozzád az ostobák s a számítók,
kik túlélnek mindeneket.
A lekapcsolt villanyokat, a
szemet kiperzselő reflektorokat
már jól ismered, a sorállást a
vagyunkért s a majdnem
visszakérdezés nélkül maradt
nem vagyok, nem voltam,
nem leszek hármas bilincsét.
Ismerd meg végre az állítást
s a jövőidő gyönyörűségét is.
Ismerd meg! Ismerd meg!
   
Bereck, 2013. október 27.