Szerelmünket, hogy megvadítsuk?
Milyen fölösleges, mihaszna,
értelemvesztett kérdéseket
verejtékezünk és öklendezünk,
miközben sírköveket, temetői kilátást
fürkészünk, beállunk megdőlt kapualjakba,
megtömött szénásszekerek mögé
és úgy jön, hogy lefelé hatoljunk
elhantolt faluhelyek házsarkaihoz,
hogy a magukba visszazáruló árulásokat,
a végérvényesen elvesztett
vesződségeket teljességükben megismerjük;  


hogy az idő telt ízét, a vérrel,
csont- és támasztékszilánkokkal  
s a jóvá már nem tehető
jószándék-törmelékekkel vegyült
feketeföld savanyúságát  megérezzük.