A viharmadár elhatározta, hogy földi anya lányát veszi feleségül. Selymesen csillogó fókabőrt húzott magára, s minthogy a szeme rossz volt, rozmáragyarból szemüveget is csinált magának. Szép akart lenni, ez igazán érthető. Aztán ember formát öltött, emberként ment az emberek közé, feleségül vett egy lányt, s magával vitte.
Történt egyszer, hogy leesett a pápaszeme, felesége meglátta csúf és rossz szemét, s nyomban sírni kezdett, hogy a férjének olyan igazán csúf a szeme.
A férje azonban csak nevetett:
– Ó, hát megláttad a szememet? Hihihi... – azzal ismét föltette a rozmáragyarból készült pápaszemet.
A viharmadár feleségének a bátyjai közben egyre búslakodtak a húguk után, s elhatározták, hogy meglátogatják. Így is tettek. Mikor megérkeztek a nővérükhöz, a viharmadár éppen vadászúton járt, s a fivérek magukkal vitték nővérüket.
A viharmadár nagyon elbúsult, mikor hazatérve látta, hogy elrabolták a feleségét. Sejtette, hogy a fivérek jártak ott, s nyomban a menekülők után indult. Röptében erősen verdesett a szárnyaival, s mert nagy varázsló volt, erős szárnycsapásaival vihart támasztott.
A hirtelen vihar a tengeren érte az uniaqot, vagyis azt a bárkát, amelyen a földi asszony menekült a viharmadár férjétől.
Tajtékos hullámok verték az uniaqot, s a viharmadár szárnyainak vad suhogása nyomán egyre iszonyatosabban tombolt a szél. A fivérek tudták, hogy a viharmadár haragja keltette föl a tomboló szelet, az korbácsolja a tajtékos hullámokat, s hogy megmeneküljenek, a tengerbe dobták nővérüket. Az pedig a bárka peremébe kapaszkodott, hogy el ne nyelje a viharzó tenger. De fivérei evezővel ütöttek a kapaszkodó kézre, s az asszony elmerült.
Elmerült, szállt le, egyre lejjebb, aztán a tenger fenekére ért. Ott pedig ajándékozó úrnővé változott, ő a tengerek mélyén és a hullámok között lakozó kis és nagy halak, kagylók és rákok meg mindennemű teremtmények királynője.
Amikor a férfiak fókavadászatra indulnak, a törzs varázslói Nerrivikhez, a tengerek királynőjéhez folyamodnak, hogy eredményes legyen a vadászat, s bőséges zsákmánnyal térhessenek meg. Nerrivik keze fáj, csupa seb, mióta fivérei evezővel ütöttek rá, egyedül nem is tudja megfésülni hosszú, szép haját. A varázslók fésülgetik, s Nerrivik megengedi, hogy a vadászok fókákat ejthessenek el, a halászok meg halakkal, rákokkal, kagylókkal megrakott kosarakkal térhessenek haza a tengerről.
