Nem tudom, nagyapóka, lelkem, hogy hallottam-e, olvastam-e, vagy álmodtam-e ezt a roppant érdekfeszítő, több ennél: izgalmas történetet, elég az, hogy az elmúlt nyáron az újságok sokat írtak egy óriás halról, amely a Fekete-tengerből úszott fel a Dunába, de nem akadt még halász, aki horogra tudta volna keríteni, pedig ahány halász volt a Duna mentén (márpedig ott sok-sok ezer van!), mind pályázott rá.
(Őszintén mondva, én nem hittem ezekben az újsághírekben. Afféle újságkacsának tartottam, amilyet ezrével röpítenek fel az újságok a forró meleg nyárban, amikor alig történik egyéb, mint hogy az emberek fürdenek meg törülgetik izzadó testüket, mondván: fúj, de meleg van!) Nos, hallgasson ide, nagyapóka, lelkem, az újságoknak ez egyszer igazuk volt, amint ez mindjárt kitűnik az alábbiakból.
Egy fiú, bizonyos tekergőfalvi és iskolakerülősi Haddelhadd Palkó nevezetű mit gondolt, mit nem magában, egy szép nyári reggelen kiült a Duna partjára azzal a nagy erős elhatározással, hogy addig onnét el nem mozdul, amíg az óriás hal az ő horgára nem kerül.
A pesti és budai toronyórákban már fél nyolcat kongattak az órák, csapatosan siettek fiúk, lányok az iskolába, kiabáltak is:
– Hé, Palkó, mit csinálsz? Nem jössz iskolába?
– Van eszemben! – kiáltott vissza Palkó. – Várom az óriás halat. Ha kifogom, egész ország az én dicsőségemet zengi.
– Igen, a szekundáidat! – kacagtak a gyerekek, s tovább siettek.
Hát ült, ült Palkó a parton, s halljon csudát, nagyapóka, lelkem! – az újságok nem hazudtak, mert egyszerre csak felbukkant az óriás hal feje, mégpedig pontosan abban a szent helyben, ahol Palkó a horgát vízbe eresztette. De az óriás hal nemcsak óriás volt, de vicces hal is, mert nem elégedett meg azzal, hogy a horgot kirántotta Palkó kezéből, de ki is ugrott a partra, s mondá Palkónak, amint következik:
– No, te haszontalan iskolakerülő, te akartál engem kifogni? Te emberizink, te?
Szóról szóra így mondta: emberizink. Amiből azt gyanítom, hogy az óriás hal nemcsak beszélni tudott, de olvasta is nagyapó meséit, mert azokban fordul elő gyakran e nem igen megtisztelő szó: emberizink.
– Na most – folytatta az óriás hal –, mit tegyek veled? Beledobjalak a Dunába vagy hazavigyelek, hogy a mamád szárazba tegyen, a papád meg mindjárt ki is porozza a nadrágodat?
Hát, szerencsés csillagzat alatt született tekergőfalvi és iskolakerülősi Haddelhadd Palkó, mert épp e pillanatban érkezett oda mama és papa nagy lihegve, a papa kirántotta az óriás hal szájából, a mama keblére ölelte Palkót, szaladt vele, mint a szél, hogy mielőbb szárazba tegye, nemkülönben szaladt a papa is, hogy Palkó nadrágját mielőbb kiporolja, az ő haddelhadd nevéhez méltóan.
Így volt, vége volt, aki nem hiszi, járjon utána.
A másolat hiteléül: Elek nagyapó
