Kelemen Józsefet két évre Albert Ernő váltotta 1958-ban, akit az 1. sz. Középiskolából (Mikó) helyeztek át. Átlagosan az igazgatók egy-három évig töltötték be vezető tisztségüket. Rác Gábor 1963–1967 között vezette az iskolát, de Izsák Ferenc, Perjessy Gyula, Pető Sándor már csak egy-egy évig. Jelen írásomban Perjessy Gyuláról szólnék, aki 38 évig (1939–1977) volt a pedagógusi pályán, s ebből húsz évet Sepsiszentgyörgyön dolgozott.
A toleranciájáról ismert Bánátban, Facsádon született 1915. június 2-án értelmiségi családban. Elemi iskoláit Facsádon, a középiskolát a gyulafehérvári római katolikus Majláth Gusztáv Főgimnáziumban végezte, majd 1932 szeptemberében Balázsfalván érettségizett. Már ekkor elhatározta, hogy pedagógusi pályára lép. 1974-ben A Hét hetilapnak adott interjúban elhatározását ekképpen elevenítette fel: „még az sem keserített el, hogy az érettségin éppen a felvételi tantárgyakból szerepeltem a leggyengébben”.
Elhatározása szilárd, beiratkozik a kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetem földrajz–történelem szakára, amelyet 1938-ban jó eredménnyel végez el román nyelven.
1939-ben az aradi Moise Nicoară Főgimnáziumba kap kinevezést, de a következő tanévben rövid ideig a nagybányai állami gimnázium tanára, majd 1944. szeptember 15-ig a naszódi román tannyelvű állami gimnáziumban tanít. Itt nősül meg, 1943. december 23-án nőül veszi Györbíró Sarolta tanítónőt. Naszódon kapja a katonai behívót, a frontra kerül, de hamarosan hadifogságba esik, ahonnan 1945 szeptemberében szabadul.
Pár hónap múlva a mai Márton Áron Főgimnázium elődjébe, a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumba kap kinevezést 1945. november elsejei hatállyal. A fentebb említett interjúból idézek ismét: „Nekem jutott az a feladat – persze, egy kicsit önként vállalt feladat –, hogy a szétzüllött, tanfelszereléseket nélkülöző líceumot irányítsam. Mindehhez hozzátartozik az is, hogy áthelyezésemkor székelyföldi falut kértem, s az igazgatás elvállalásában is a legfontosabb érv az volt, hogy állandó kapcsolatban lehessek a faluval, a falusi emberekkel. Csíkszereda pedig ebben az időben alig-alig különbözött a falutól...”
Itt tanít 1949-ig, közben Márton Áron püspök ügyvezető aligazgatónak nevezi ki. Eredményes munkásságát a helyi szervek is méltányolják. 1949–1957 között a csíkszeredai Pedagógiai Iskola igazgatója, majd az Elméleti Vegyes Líceumban tanár, aligazgató, majd igazgató. Pedagógusi munkája mellett jelentős népszerűsítő előadásokat tart a városban és környékén. Ez irányú tevékenységéért állami kitüntetést kap.
Újabb állomás következik életében: 1957-ben áthelyezését kéri a sepsiszentgyörgyi, szemerjai volt Kiss Árpád Általános Iskolába (akkor 4-es számú iskola), ahol az 1959–1960-as tanév végéig tanít.
Mint már egy korábbi írásomban jeleztem, 1959-ben a helyi szövőgyár patronálásával külön esti középiskola nyitja meg kapuit, amely 1962-ben iskolánk (2. sz. Magyar Tannyelvű Középiskola) tagozatává alakul át. Ebben az iskolában tanít két éven át természetrajzot és földrajzot.
1962 őszétől nyugdíjazásáig (1977) a Mikes Kelemen Főgimnázium elődjében tanít. Egy évig, 1968–1969 között igazgatója az intézménynek. Elődje Izsák Ferenc, akit az 1968-as megyésítéssel főtanfelügyelőnek neveznek ki. Mint a tanügy egészében, az iskolákban is a „tapogatózás” éve volt, hisz Brassó tartománytól leszakadva az új Kovászna megye minden téren gyerekcipőben járt. Új gazda, új elvárások kora kezdődött, s amint ő maga is elmondta, „mindent elölről kellett kezdeni”.
Nem lett bürokrata, szerényen, de szigorral szervezte, vezette e rövid idő alatt az iskolát. Saját bevallása szerint „számomra az igazgatás sok-sok felejthetetlen percet, órát, napot jelentett. Eredményeim tehát abban a tantestületben keresendők, amelynek ideig-óráig tagja voltam”.
Két évvel nyugdíjazása előtt elvállalta a félnormás tanfelügyelői beosztást. Pályája végén ismét a falu felé fordult. Óriási tapasztalattal tarsolyában eleget tett a felhívásnak, és a legnagyobb lelkiismeretességgel végezte munkáját. Amint naponta „azzal a céllal ülök be ellenőrzéskor a padba, hogy fiatalabb kollégáimtól tanuljak. Csak ilyenkor látja az ember, hogy mennyire sok ismeretlenes egyenlet a neveléstudomány.”
Alapos, kimért embernek ismerték kollégái, beosztottjai. Tapasztalt tanárként, igazgatóként volt, mit átadnia a fiatal nemzedéknek. Munkásságát több ízben is méltányolták. 1964-ben Munkaérdemrenddel, 1967-ben Éltanár, 1974-ben Kiváló Tanár címmel tüntették ki. Ezek is igazolják, hogy kiváló ember; példamutató, halk, biztató szavaival tudott hatni arra a közösségre, amelyben dolgozott, akikkel kapcsolatba került.
Sokan azt hinnék, hogy szürke eminenciás volt. Tévednek! Szakmai ismeretével segítette a Székely Nemzeti Múzeum tudományos tevékenységét, közölt az Alutában, önálló kötetként jelent meg két tudományos dolgozata: Előpatak gyógyfürdői és környéke (1962) és Sugásfürdő monográfiája (1967).
Tófalvi Zoltán A Hét hetilapban 1974-ben így értékeli Perjessy Gyula és még két kitüntetett tanár érdemeit: „olyan emberek, akik életüket tették fel a vidék szellemi felemelésére, »törik-szakad« emberek, akik a vidéki tanügyi élet taposómalmában is tudtak, tudnak eredményt felmutatni”.
Tudós-pedagógus volt, a háromszéki pedagógustársadalom kiváló egyénisége. 1983-ban hunyt el. Földi maradványai a szemerjai régi temetőben nyugszanak.