Első megrendelője egyik egyetemi tanára volt, és ma már akár hetven négyzetméternyi bőr megvásárlását is megengedheti magának. Az Év Példaképe Kárpát-medencei pályázat 2016-os különdíjasa, a csíkszeredai Esztány István karakteres táskáit a férfiak is jó eséllyel felismerik.
„Néhány év után már ki merem mondani: a nők számára könnyebb új formákat alkotni. Náluk egy szín, egy hangulat sokszor felülírja a racionalitás, a praktikusság érveit. Sőt, a térforma érvényesülésében is sokat segítenek” – válaszolja, amikor arról kérdezem, honnan merítette a bátorságot a női táskák „misztikus” világába való bemerészkedéshez. Azért némi plusz magyarázattal is szolgál: „Elsősorban a formát helyezem előtérbe, de igyekszem képben lenni az aktuális divattal is, nem szégyellem magamba szippantani, ha valami megtetszik a kifutókon.”
A közel 32 éves csíkszeredai iparművész-cégtulajdonos – korántsem mellékesen kétgyermekes családapa – azonban alapvetően a maga útját járja. A népi ornamentikából, motívumkincsekből táplálkozik, kiindulópontja a székely rakottas szoknya: ahogy a lányok forognak tánc közben, úgy bővül a szoknya. „Ahogy bővül a szoknya, úgy bővül nálam a táska, ahogy pakolnak bele, úgy képes növekedni a belső mérete. E szerkezeti elem mellett persze egyfajta mívesség is van benne, ez kölcsönöz egyedi karaktert is a táskáimnak.”
A textilművészet bűvöletében
Már iskoláit is valami hasonló álom bűvöletében végezte. A csíkszeredai művészeti líceum tanulójaként a textilművészetbe „kapaszkodott”, amely térbeliségével közel áll a szobrászathoz, a színek révén pedig a festészethez. Azt mondja, mindig kézzelfogható, használható tárgyat akart alkotni, középiskolás korában például hulladékfából készített egy fotelszerűséget a nagyszoba perzsaszőnyegére. Több diákolimpia és egyéb szakmai verseny díjazottja volt, így bármelyik romániai iparművészeti főiskolán biztos helye lett volna, ő azonban köszönte a szíves invitálást, és jelezte: kizárólag a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemben, a MOME-ban gondolkodik. Önmagában is álom volt az egyetem, ahol azt remélte, hogy szakmát, tervezést, kivitelezést egyaránt megkap.
Hogy miképpen lett ebből mégis bőrdíszművesség? „Egy kis szerencse is közrejátszott. Abban az évben, 2004-ben ugyanis a MOME textilszakára mindössze két fiú jelentkezett, egy csíkszeredai osztálytársam és jómagam, előttünk évek óta senki. Örültek is nekünk. Másodévtől a bőrt választottam az öt szakból, abban láttam leginkább a plasztika, a térbeliség lehetőségét. Vonzott a cipő is, sőt, az egyik tanárom ösztökélésére a túranyereg készítését is megtanultam, amelyen mindent kézzel varrtam” – meséli.
Egyetemi diplomamunkája egy táskamodell volt, egyik tanárnője mindjárt rendelt is egyet belőle. Az első vásárra 2009 őszén a budapesti Iparművészeti Múzeumba 15 táskát vitt magával, meg is vették mind egy szálig, és ez hatalmas lendületet kölcsönzött a folytatáshoz. Az azóta készülő táskák is jelentős mértékben hasonlítanak a diplomakollekció lapos darabokból álló sorozatához, de újabban készít kerek aljú táskákat is, amit az a praktikus igény szült, hogy a táska ne boruljon fel, ha leteszik valahová. A zsebek, akasztók kialakítását is a fogyasztói visszajelzések, elvárások alakították. Bár nincsenek „tesztfogyasztói” – feleség, anyuka… –, azért odafigyel a vásárlói észrevételekre. Egyszer már szétbontott egy márkás táskát is, de nem spionkodásból, egyszerűen azért, mert valaki bevitte, hogy adjanak neki egy kis tartást. „Elborzadtam, milyen elnagyoltságot rejtegetett annak az 500 eurós táskának a bélése” – mondja. Azt állítja, nincs szüksége hasonló trükkökre, az egyetemen alaposan megtanították neki a szakmát, és azóta is nyitott szemmel jár a világban.
Bőség zavara
Ma hatodmagával gyártja az Esztány-táskákat. A közelmúltig öten dolgoztak, ez átlag napi 2,9 darabos termelést jelentett, amiből 2016-ban körülbelül 600 táska jött össze. Az állományfejlesztéstől napi fél táskányi teljesítménynövelést remél, de mindenképpen elengedhetetlennek érezte a bővítést, mivel február elején már csak április végi szállításra tudtak felvenni megrendelést. A kínálatban nyolc-tíz alapmodell fut – köztük most már különböző méretű utazótáskák is –, ezeket lehet variálni színek, kiegészítők révén.
A megrendelések volumenéből ítélve nincs gondja az értékesítéssel, bár rögös út vezetett a bőség zavaráig. Kezdetben havi rendszerességgel utazott a budapesti WAMP-vásárokra, ahol egy idő után egyfajta vevőköre alakult ki. Ott került kapcsolatba a későbbi viszonteladókkal is, elsőként egy olaszországival, amelynek egyik tulajdonosa magyar volt.
„A márkaépítésben jelentős szerepe volt az Illésy Lenke egyetemi kollégámmal – ő az ille/olla ruhamárka megteremtője – való találkozásnak is, közösen nyitottuk az első budapesti márkaboltunkat” – érzékelteti a piacépítés kanyarjait. Jelenleg Magyarországra, Olaszországba, Csehországba és Svájcba szállít, vásárokra pedig már nem jár.
Ebből mind táska lesz
A 2010-ben indított vállalkozás első pozitív szaldójú éve a 2016-os esztendő volt, nagyobb lett a forgótőkéjük is, így egyszerre nagyobb mennyiségű, 60–70 négyzetméternyi bőrt is meg tud vásárolni. „Első alkalommal egyetlen táblát, két és fél négyzetmétert hoztam magammal Budapestről vonaton egy erre a célra varrt zsákban” – villant fel egy epizódot a hőskorból.
A túlnövés „veszélyét” egyre reálisabbnak érzi, nem is annyira a termelés, inkább az adminisztráció szempontjából. „Ezt a munkát még én csinálom, de előbb-utóbb szakembert kell alkalmaznom. Ma ugyanis messze nem a tervezés viszi el az energiámat, hanem a rendelésfelvétel, levelezés, anyagbeszerzés, eladás, egyszóval az adminisztráció.” No meg a pályázás és annak lebonyolítása, a 2016-ra meghirdetett Külhoni Fiatal Vállalkozók Éve keretében ugyanis nem elhanyagolható összeget nyertek varrógépekre, számítógépekre. És ebből mind-mind táska lesz...
