Minden túlzás nélkül nevezhetjük történelmi pillanatnak a tegnap történteket: a világ vélhetően legjobb helyének számító Európa talán legfejlettebb, legbiztonságosabb és legbékésebb országait tömörítő Európai Unió politikai, gazdasági, demográfiai, geostratégiai szempontból is az egyik legerősebb tagját veszítette el. Nincs, amit szépíteni rajta: a britek nélkül az Európai Unió gyengébb lett. Hogy a britek sem lettek erősebbek, az is valószínű, viszont számunkra nem ez a fontos.
Számunkra, Romániában élő magyarok számára az a legfontosabb, hogy az az európai szövetség, amelyhez tartozunk, erősödjék, ne pedig gyengüljön. Mert csöppet sem vonzó mindaz, ami az Európai Unió határain ugyan kívül, de majdhogynem közvetlen szomszédságunkban zajlik. Egészen közelről figyelhetjük ugyanis az „Exit”, az EU-n kívüli életet a hozzánk közeli államokban – és nemigen rajongunk azért, amit látunk. A szomszédos Ukrajnát hibrid- vagy polgárháború sújtja, fuldoklik a korrupcióban, nemzetközi hitelintézmények kegyein éldegél, ráadásul a magukat Európa-orientáltnak nevező politikai erők is nyilvánvalóbb magyarellenességről tesznek tanúbizonyságot. Azok az autoriter törekvések sem részei jövőképünknek, amelyeket például Oroszországban vagy Törökországban látunk – és az sem túl biztató, hogy e két állam nem szokott habozni, ha amúgy igen erős hadseregét kell bevetnie. És bármikor ismét robbanhat a balkáni puskaporos hordó is – távolról sem lerendezettek, megoldottak itt a konfliktusok, és a gazdasági erősödés sem oly mértékű, hogy csökkenthetné az ilyenek lángra lobbanását. Nem árt tehát tudatosítanunk, hogy számunkra nincs alternatívája az Európai Uniónak: ha az EU gyengül, mi is gyengébbek leszünk, ha az EU erősödik, mi is biztonságosabb, gazdagabb, jobb helyen élhetünk.
Ezért a legfontosabb kérdés számunkra, hogy az öreg kontinens országai miként reagálnak majd a britek lépésére. Felülkerekednek-e sértődöttségükön, eléggé eltökéltek-e az EU egységének megőrzésében, és legfőként: tanultak-e azokból a hibákból, amelyek a britek kilépéséhez vezettek? Hajlandóak-e felhagyni az EU szétesésének veszélyével fenyegető bürokratizáló, a tagállamok szuverenitását korlátozó, a brüsszeli intézmények hatalmát növelő, központosító törekvésekkel, illetve képesek-e felülvizsgálni a tagállamok nemzeti kultúráját gyökeresen átrendező, fokozott biztonsági kockázatot is hordozó bevándorláspolitikát? A hétvégén aláírt római nyilatkozat ad némi okot a reményre, miként az is, hogy abban érvényesültek az egyre inkább afféle közép-európai regionális hatalomként fellépő Visegrádi Négyek szempontjai, javaslatai is. Az ugyanis kétségtelen, hogy EU reformra szorul – de az is egyértelmű, hogy a problémákra nem a kilépés a válasz.