Mai levelünkNagyajtán nincs MPP-s jelölt

2008. június 9., hétfő, Közélet
A Háromszék független napilap 2008. június 3-i számában Felemás helyzet Erdővidéken címmel olvashattuk, hogy: ,,Ajtán az MPP által támogatott Bihari Edömér (305) és a független Barabás Mihály Attila (189) közt dől el, ki igazgatja a következő négy esztendőben a község sorsát", majd többször hallhattuk a rádiók híradójában is, hogy ,,…a nagyajtai MPP-s polgármesterjelölt…".

Ez valójában teljesen mást jelent, mint kellene. Mindannyian tudjuk, hogy a mendemondák, hírek stb. terjesztésük során módosulást szenvednek, így értelmezhetőségük is változik. Nagyajtán pedig nincs MPP-s polgármesterjelölt. Az MPP úgy jön be a képbe, hogy a hat jelölt közül engem támogat szavazataival. Ezúttal nyomatékosítani szeretném, hogy politikai pártoktól és csoportosulásoktól független polgármesterjelölt vagyok. Megkérem a Tisztelt Szerkesztőséget és a politikai hírközlőket, hogy ne mulasszák ezt feltüntetni nevem után, mert a szöveg más értelmezést nyerhet, és a választási kampányban megzavarja a választókat. Községi szinten én nem teszek különbséget a pártok között, mert nem pártokban, hanem emberekben gondolkodom, akikkel dolgozni és haladni szeretnék a fejlődés útján.

Köszönettel,

BIHARI EDÖMÉR, Nagyajta

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2008-06-09: Közélet - Fekete Réka:

Bemutatkoztak a gyermekművészek

Művészeti népoktatásra mindig is szükség volt, és mi sem bizonyítja jobban, hogy ez manapság sincs másképpen, mint az a tény, hogy a negyvenéves, megyei érdekeltségű sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskolában a kihelyezett tagozatokkal együtt több mint hatszázan tanulnak zenét, táncot és más művészeteket.
2008-06-09: Közélet - Iochom István:

Megnyílt Kakas Zoltán vándorkiállítása

Tegnap délben a céhtörténeti múzeum Incze László-kiállítótermében nyílt meg Kakas Zoltán Bao-Bao Kép-Táj című vándorkiállítása, melynek kurátora Barabás Hajnalka művészettörténész.