A hétvége hírei

2008. június 9., hétfő, Közélet
Fodor Gábor az SZDSZ új elnöke

Fodor Gábort választották a Szabad Demokraták Szövetsége elnökévé a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén szombaton Budaörsön. Fodor Gábor 346, Kóka János 344 szavazatot kapott. Az SZDSZ új elnöke azt mondta, a feladat, amit kapott, rendkívül felemelő és egyben rendkívül nehéz. Kijelentette: kemény munkával sikereket fognak elérni. Fodor Gábor bejelentette azt is, hogy tárgyalást kezdeményez a parlamenti pártok vezetőivel Magyarország jövőjéről. Mint mondta, az MSZP-vel szeretné áttekinteni, hogy a kisebbségi kormány milyen javaslatok mentén akarja vezetni az országot. Kóka János az eredményhirdetés után azt hangsúlyozta, hogy a verseny lezárult, és eljött az együttműködés ideje. Azt javasolta utódjának, hogy holnaptól fogjanak össze, egyesítsék erőiket, és ezáltal vigyék be a liberális pártot az európai és a magyar parlamentbe.

Reagálások

Az MSZP továbbra is partnernek tekinti az SZDSZ-t, és nyitott a további együttműködésre ― mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke. A kormányfő a maga és az MSZP elnöksége nevében gratulált és eredményes munkát kívánt Fodor Gábornak.© Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselő azt mondta: az MSZP-nek meg kell erősödnie, és most azzal kell foglalkoznia, hogy az elveszített szavazókat visszaszerezze, és kevésbé fontos, hogy mi történik a volt koalíciós pártban. © A Fidesz közleményben tudatta: a párt készen áll arra, hogy egyeztessen az SZDSZ új elnökével az előrehozott választásról. © Az MDF azt várja az SZDSZ tisztújításának befejezésétől, hogy a meglehetősen ellentmondásos nyilatkozatokkal terhelt belső SZDSZ-es kampány után végre őszinte válaszokat kaphatnak az emberek azokra a kérdésekre, hogy a liberális párt ténylegesen kilépett-e a koalícióból, ténylegesen valódi ellenzéki pártként működik-e a jövőben. © A Kereszténydemokrata Néppárt szerint Fodor Gábor SZDSZ-elnökké választása azt jelenti: megnyílt a lehetőség a párt előtt ahhoz, hogy visszatérjen a rendszerváltozáskori alapjaihoz.

Elhunyt Sánta Ferenc

Pénteken, életének 81. évében elhunyt Sánta Ferenc író. 1956-ban és 1964-ben megkapta a József Attila-díjat, 1970-ben Monte-Carlóban az Arany Nimfa Díjat. 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2007-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Legismertebb művei a Húsz óra és Az ötödik pecsét című regények.

Tiltakozik a MÚRE

Az utóbbi időben egyre több támadás éri a munkájukat végző újságírókat. Nem egy esetben a politikai-gazdasági élet közszereplői akadályozzák a közvélemény hiteles tájékoztatását, akár az erőszakos cselekedetektől sem riadva vissza. Ez történt június elsején Marosvásárhelyen is: a helyhatósági választásokról tudósító Katyi Antal, a Duna TV operatőre kameráját erőszakkal elvette egy marosvásárhelyi vállalkozó, amikor a kampánycsend megsértésén tetten érte, és lefilmezte őt. Az eltulajdonított kamera három nap után került vissza a tudósítóhoz, a kompromittáló felvételt tartalmazó kazetta nélkül. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete sajnálatosnak tartja, hogy a sajtószabadságot és a közvélemény tájékozódáshoz való jogát sértő támadás érte a munkáját végző újságírót. Felkéri a nyomozó és igazságszolgáltató szerveket, hogy a demokrácia alapjogai ellen vétők kilétét kellő szakmai igényességgel és operativitással derítse ki, és példamutatóan vonja felelősségre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-06-09: Közélet - x:

Ballagás Baróton és Kovásznán

Szülők, rokonok és ismerősök ezrei jelenlétében ballagott a Baróti Szabó Dávid Kö­zépiskola társadalomtudomány, matematika—informatika, számítógép-kezelői, környezetvédelem, faipari technikus és az esti szakokon végző 111 tanulója.
2008-06-10: Magazin - x:

Erdélyi filmfesztivál

A vasárnap esti gálával végződött Kolozsvárott az Erdélyi Nemzetiközi Filmfesztivál (TIFF) hetedik kiadása.