Azt is tetszik tudni, hogy én már negyedik gimnazista vagyok, rengeteg sok a lecke, s hát még a magánórák: zongora, francia, vívás stb., stb., bizony, nadselű gondolatok termelésére nemigen jut idő. De jó az Isten, s ha én nem termelhetek nadselű gondolatot, néha-néha tanúja vagyok a mások nadselű gondolatainak, s persze, hogy mindjárt a Cimbora-unokákra gondolok: amit láttam, hírül adom nekik.
Forró meleg nyárra emlékeztető őszi napon egy cilinderkalapos bácsi ballagott a kertünk mellett. Jó nagy utazótáska volt a kezében: könnyű volt eltalálnom, hogy a vasút felé igyekszik. Honnét, honnét nem, mintha az égből pottyant volna, a cilinderkalapos bácsi mellett termett egy apró emberke, hogy ne mondjam: apró csirkefogó. Hallom, amint mondja: Naccsás úr! Naccsás úr! Tessék ideadni azt a táskát. Ne tessék cipelni! Elviszem ötven fillérért.
– Takarodj, te csirkefogó! Azt hiszed, lopom a pénzt?!
– Dehogy hiszem – mondta a gyerek. – Hát csak tessék, izzadjon tovább.
Mert csakugyan izzadott Zsugori bácsi. Elég az, hogy egy darabig még cipelte a táskát, aztán letette, s törülgette verejtékező arcát, közben meg előbbre lépett két-három lépést. Hiszen csak ez kellett a kis csibésznek, uccu, ott termett, a táskát szétnyitotta, s egy nagy követ belehengerített. „No, most cipeld” – gondolta magában.
Hát fel is emelte Zsugori bácsi, de alig lépett egy-két lépést, nagyot nyögött, aztán megállott, s leeresztette a táskát.
– No, de ilyet még nem láttam – morgott Zsugori bácsi –, hogy egyszerre így megnehezedjék a táska!
Persze hogy ott termett a kis csibész.
– Tessék ideadni nagysás’ úr, mit kínlódik vele!
– No jó. Mennyiért hozod el a déli vasútig?
– Déli vasútig? Tyű, az messze van ám. Ide egy pengőt, s viszem.
Zsugori bácsit majd megütötte a guta.
– Mit? Egy pengő! Mit gondoltál!?
– Azt, hogy azon alól nem cipelem.
Legalább fél óráig alkudoztak, aztán végre megegyeztek 50 fillérben, s Zsugori bácsi átadta a táskát: Nesze!
Boldogan indult előre Zsugori bácsi, hátra sem nézett: nyugodt volt afelől, hogy a kis csibész nem szalad el a nehéz táskával. Hát, nem is szaladt el, hanem szépen szétnyitotta a táskát, s kidobta belőle a követ, s víg füttyszóval követte Zsugori bácsit.
Így volt, vége volt, igaz volt, édes nagyapóka lelkem, de már azt nem kívánom, hogy holnap Zsugori bácsi legyen a vendége. Nem is lesz, nyugodt lehet erről, mert tetszik tudni, a déli vasút azért déli, hogy délre menjen, Kisbacon pedig kelet felé van. S hajh, oly messze! Hiszen, ha szárnyam volna, nagyapó lelkem, oda repültem volna, s szóval mondanám el e történetkét.
 

A másolat hiteléül: Elek nagyapó