ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
        magam
        magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
       Az ám,
       Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
      szegény
      legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
      fura         
      ura

Intelme gyorsan, nyersen ért
a Nincsen apám versemért,
     a hont
     kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
      hevét
     s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” –
      gagyog
      s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
       sekély
       e kéj –

 Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
       taní-
       tani!