Demeter J. Ildikó
Fel sem ocsúdtunk még a legújabb merényletekből – hihetetlen, hogy az iszlám fanatikusok által eddig nem fenyegetett helyen, a putyini Oroszországban is oltottak ki ártatlan életeket a házilag gyártott bombák –, és máris rosszabb, súlyosabb esemény történik: vegyi fegyvereket vetettek be Szíriában, Amerika pedig határozottan, rakétákkal válaszolt. Hát ez már háború, s bármennyire messze van tőlünk, hatásait érezzük és érezni fogjuk.
A menekültválság és a terrorizmus mindennapjaink részévé vált, s noha minket – még? – elkerült mindkettő, aggódva lessük a híreket, fokozott figyelemmel követjük úton levő szeretteinket, üzleti utat és külföldi szabadságot egyaránt jobban megfontolunk, némelyiket el is napoljuk vagy lemondjuk, másfelé keresgéljük. Bizonytalanabb, fenyegetőbb, sötétebb lett a világ ezen a tavaszon, pedig az előző évek, évtizedek sem voltak felhőtlenek. A kommunizmusból felszabadult Romániának előbb délnyugati, utóbb északkeleti szomszédjában ropogtak a fegyverek, s a jelenlegi csend sem megnyugtató, különösen Ukrajnában, ahol rendezetlenül maradt a konfliktus. S hiába hittük, hogy legalább a terrorizmust illetően egyetértés van a nagyhatalmak között: lám, Moszkva elégedetlen Washington fellépésével, újabb feszültség mutatkozik az amúgy is viharos láthatáron...
Ebben a szomorú időben a kereszténység egyik legnagyobb ünnepére, húsvétra készülődik. Erre kevesebb külsőség telepedett rá, mint a karácsonyra, kicsit jobban ráér befelé nézni a máskor látástól vakulásig hajtó ember is, elgondolkozni a maga, környezete és a világ sorsán. Talán kicsit jobban értékeli a nyúzott hazai polgár is, hogy békében élhet, még ha igazán sok és meg nem érdemelt bosszúsága van a hétköznapokban. Talán örül a tavasznak, a már nevével is derűt sugárzó virágvasárnapnak, a protestáns templomokban ilyenkor hitet valló fiataloknak, vagy annak, hogy a terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi férfiakat gyakorlatilag felmentették, szabadon térhetnek haza otthonukba, vidáman kergethetik a (csoki)nyuszikat gyermekeikkel; ez önmagában is ünnep, ami nevetségessé teszi a Bukarestben kikínlódott ítéletet. Örvendhetünk, hogy ez is megtörténhetett.
Lényegében ez az egyetlen eszközünk a gondokat, válságokat erővel, fenyegetéssel, fegyverrel kezelő emberek és hatalmak ellen. A másik úton az elvakultság, erőfitogtatás, gyűlölködés menetel katonás sorban, mindent elgázolva és lerombolva, ami értékessé, élhetővé teszi a földet. Persze, a terrorizmust le kell győzni – ám egyelőre inkább a viszályok és veszélyek dagadását és szaporodását észleljük, nem apadásukat és fogyásukat. Úgy tűnik, ezen a legmodernebb haditechnika sem segít – üdvös lenne tehát valami más megoldást keresni a béke védelmére.
