A kérdésre tehát első megközelítésben akár igennel is lehetne válaszolni: igen, a művelődési intézményeket fenn kell tartania, a különböző rendezvényeket – például a mifelénk elfogadható módon működő pályáztatási rendszerrel – kell támogatnia a mindenkori hatalomnak. Másfelől a kérdésre nemmel is kell válaszolni, hiszen az alkotás folyamatát nem szabad befolyásolnia sem pénznek, sem pénzosztónak. Hosszan lehetne értekezni az előbbi megállapítás alóli kivételekről, véget nem érően lehetne sorolni az ellentmondó példákat, lehetne kifogásokat találni a pályáztatási rendszerben is, írásunk célja azonban egy olyan határhelyzet felvillantása, amikor feltétlen szükség van a hatalom segítségére.
Merész kijelentés volt ráaggatni Sepsiszentgyörgyre a Székelyföld kulturális fővárosa jelzőt, bár nem minden alap nélküli. Való igaz, a régió városai közül itt a legpezsgőbb a kulturális élet, mind közül ez a város fordít legtöbbet költségvetéséből művelődési intézményekre, rendezvényekre. Mennyiségileg és – többnyire – minőségileg is indokolt tehát a kulturális főváros meghatározás, ráadásul az utóbbi negyedszázadban a kisebbségi érdekérvényesítésében alkalmazott „merjünk kicsik lenni” úzusnak is ellentmondó. Van azonban egy icipici probléma: a nagy kultúrdömpingben elég gyakori a rendezvények egymásra szervezése, és ennek a régóta létező betegségnek az orvoslására mégiscsak a döntéshozók segítségére lenne szükség. A legutóbbi eset egész friss, csupán kétnapos: e hét csütörtökének délutánján hat órától éppenséggel három eseményre – két kiállításmegnyitóra és egy könyvbemutatóra – várták a szervezők a közönséget, hét órától pedig újabb könyvbemutatóra. De emlékszem egy néhány évvel ezelőtti decemberi napra, amikor pontosan tizenkét (!) kulturális jellegű műsor versengett nézőkért.
Amiben a városháza segítségére lehetne a rendezvényszervezőknek, nem nagy találmány és ismeretlen sem mifelénk: jó sok éve a Kovászna Megyei Művelődési Központ próbálkozott egy eseménynaptár bevezetésével, valamennyi ideig működött is, aztán egy annak irányítására kijelölhető felelős alkalmazott hiányában megszűnt. Holott egy ilyen tervezőnaptár nem igényelne állandó felügyeletet, csupán elindítása szükségeltetne némi logisztikai befektetést, működtetéséről a mindenkori rendezvényszervezők gondoskodnának – saját jól felfogott érdekükben, hiszen mindannyi­uknak fontos a telt házas programlebonyolítás, azt mégpedig mindannyian nagyon jól tudják, a sepsiszentgyörgyi kultúrafogyasztó közönség igencsak korlátozott számú. Intézményt sem kellene létrehozni, a polgármesteri hivatal által működtetett kulturális szervezőiroda felvállalhatná a tervezőnaptár elindítása körüli bábáskodást, bejáratásáig való pátyolgatását. Így talán megelőzhetőek lennének az olyan kellemetlen esetek, mint amikor egy újságíró kollégának kellett elnézést kérnie a városlakók nevében a messziről jött vendégelőadótól, amiért egymaga jelent meg a közönségtalálkozón az azon a napon is egymásra szervezett események tömkelegében.