Apróságnak tűnik, de Kolozsváron, mely a kilencvenes évek elején a nacionalizmus erős fellegvárának számított – nemzeti színűre festett padok, gigantikus Avram Iancu-szobor, mételyezett etnikumközi viszonyok –, ez mégis jelentős eredmény. Még akkor is, ha a háromnyelvű településnév-tábla fölé furcsa mód egy, a római kori névre utaló kőtáblát is elhelyeznek. Boc szerint utóbbinak emlékeztetnie kell arra a „történelmi tényre”, hogy a mai Románia területén Kolozsvár volt az első város, amelyet a rómaiak municípiumi rangra emeltek. „Ez egy európai megoldás, amely megerősíti a város többnyelvű, toleráns, békés és civilizált jellegét. Kolozsvár az együttélés művészetének a modellje” – magyarázta döntését a polgármester.
Érdekes viszont, hogy még Boc, a polgármester bejelentése előtt a kolozsvári Musai–Muszáj csoport elővette Kolozsvár Európa kulturális fővárosi címéért benyújtott pályázatát, melyben egy közös projekt létjogosultságát, valamint a megbékélés szükségességét igazolandó egy szépen megfogalmazott, a városatyák által szó nélkül, hivatalosan is elfogadott passzus olvasható. „Számunkra, kolozsváriak számára a multikulturalitás nem választás – áll a dokumentumban –, hanem sors kérdése, mint Európa sok egyéb vidékén is. Létezik egy román Kolozsvár, egy magyar Kolozsvár, egy német, egy roma és egy zsidó Kolozsvár. De mi egy dolgot tudunk: a kultúrák nem állnak szemben egymással, hanem kiegészítik egymást.” Így igaz, csupán egy kérdés marad: ha ez már egyszer ilyen szépen eldöntetett, akkor mégis mi indokolhatja a településnévvel kapcsolatos méltánytalan huzavonát?
Igazán európai megoldásról akkor beszélhettünk volna, ha helységnévtábla-ügyben a fordulatot nem bírósági határozat kényszerére, s nem mellékesen igen jelentős civil szervezeti nyomás eredményeként sikerült volna elérni. Ha ugyanis a Minority Rights Egyesület nem pereli be a város polgármesteri hivatalát, s az ügyet nem karolják fel számosan, öntudatos polgárok és civil szervezetek egyaránt, akkor a városvezetés vélhetően hű marad korábbi, megmagyarázhatatlan álláspontjához. Persze, Kolozsváron sok minden megváltozott az elmúlt egy-másfél évtizedben, de azt is joggal el lehetett volna várni, hogy a szimbólumértékű, háromnyelvű feliratozást Boc és társai önként, meggyőződésből vállalják fel. Ettől ódzkodtak, s hogy mégis így alakult, más történet.
Ellenben meggyőződhettünk a civil összefogás és következetes tiltakozás valós erejéről. Arról valójában, hogy csak az elveszett, amiről végképp lemondunk.