Farcádi Botond
Románia még mindig nem jutott el oda, hogy az 1995-ben aláírt Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltak vállalásait teljesítse – hívta fel a figyelmet Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, miután az alsóházban tegnap elfogadták azt a törvénytervezetet, amely garantálja a magyar nyelv használatát az egészségügyi és különféle szociális ellátást biztosító intézményekben azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya eléri a 20 százalékot vagy az ötezer főt.
Huszonkét évet kellett várni tehát, hogy Románia egyik nemzetközi dokumentumban is rögzített vállalását teljesítse, s még mindig nem tudjuk, miként működik majd a gyakorlatban ez az amúgy rendkívül fontos jogszabályi előírás.
Fontos megjegyezni, hogy ezúttal nem valamiféle szimbolikus töltetű, történelmi-kulturális vetülettel, dimenzióval is bíró intézkedésről van szó, hanem egy nagyon is gyakorlati, mélységesen emberi dologról: arról, hogy a beteg saját anyanyelvén tudja elpanaszolni baját az őt ellátó orvosnak, egészségügyi-szociális személyzetnek. A legvadabb, legelvakultabb román nacionalisták is nehezen tudnák ebbe belemagyarázni, hogy miként sérülne a román állam tekintélye, nagysága, egysége, területi épsége vagy jövője azzal, ha egy beteg, gondozásra szoruló egyén nagyobb esélyt kap a megfelelő ellátásra, a gyógyulásra azáltal, hogy anyanyelvén kommunikálhat. Mégis: 22 évet kellett várni erre csak a Charta aláírásától – ha az 1989-es változástól számolunk, akkor majdnem 28 esztendőről beszélhetünk. Felmerül hát a kérdés: ha két és fél évtized kellett egy ilyen alapvető, jobb helyeken természetesnek számító intézkedés törvénybe foglalásához, mennyi idő szükségeltetik, hogy a többi jogos elvárásunkat teljesítsék? Hogy mondjuk szabadon használhassuk jelképeinket, hivatalos regionális nyelvvé nyilvánítsák a magyart, horribile dictu: a gyulafehérvári nyilatkozat szellemében autonómiát biztosítsanak számunkra?
Mennyire felháborító, mélységesen cinikus mindezek tükrében Klaus Iohannis államelnök legújabb nyilatkozata, melyben újfent azt ecseteli, milyen csodálatos, modellértékű a román állam kisebbségpolitikája! Szinte hihetetlen is, amint Románia elnöke a példás román–német együttélésről zeng ódákat, miközben maga is azon nemzeti kisebbség tagja, amely a nemzeti homogenizációra törekvő román állampolitikai törekvések áldozatává lett, s pár évtized alatt gyakorlatilag eltűnt az országból. Ez tehát a példaértékű modell végeredménye? A kisebbségben élő nemzeti közösségek felszámolása? Ezt a modellt ajánlja mindenki figyelmébe a szász származású román államelnök? És nem dől össze a világ, és nincs, aki tiltakozna, nincs, aki cáfolná szavait...
