Barkaszentelődő rigótorkú reggel
virágvasárnapra virradó szemekkel
bámuljuk a Krisztust töviseit szánjuk
sebeit hordozni vezeklőn kívánjuk
anyaként ringatnánk bárány-fehér testét
cipelnénk a kínját éreznénk a vesztét –
Ácsolják már bennünk a keresztnek fáját
csapkodják a szívünk jajjal teli táját
tétova a kéz is szúrós az a kendő
fehérül a szánk is karunk is esendő
hitünk gyökeret ver lebénul a lábunk
elhervad a lelkünk elhull a virágunk…
Most hajtják a Krisztust, fel a Golgotára –
vérehulló csendek maradnak utána…