1944-ben érettségiztek, s szerencséjükre nyár végéig nem kaptak katonai behívót, mint sokan kortársaik közül, s  amikor az oroszok a Békás-szoroson át már közeledtek Gyergyószentmiklós felé, az utolsó vonatok egyikével Pestre utaztak, ahol István a Képzőművészeti Egyetemre, Kálmán az Állatorvosi Egyetemre iratkozott be. Közben elkezdtek dolgozni egy gyárban. Szerencséjükre, a gyár jó szellemű igazgatója egy napon értesítette őket, hogy gyorsan el kell tűnniük, de még a városból is, mert a nyilasok szedik össze a katonakorúakat. Egy tanítóképzős rokonuk tanító nagybátyjánál bújtak el a „katonatoborzók” elől Jászdozsán. A „felszabadító” oroszok elvitték ugyan őket néhányszor egy-egy helyi málenkij robotra, de szerencséjükre mindig hazaengedték őket. A háború befejezése után választani lehetett: Magyarországon maradnak – amire István hajlott is, hiszen már egy frissen alakuló szerelem is kötötte volna – vagy hazamennek. Kálmán azt mondta: „Édesanyámék várnak ránk, hazamegyünk.”
A csíksomlyói Katolikus Tanítóképzőben – ahol a háború utáni nagy tanítóhiány miatt érettségizett fiatalokból egy tanfolyamon tanítókat képeztek – tanítói oklevelet szerzett, de végül mégsem lett pedagógus, 1945 őszén beiratkozott a Kolozsvári Bolyai Egyetem Marosvásárhelyre helyezett orvosi karára, gyermekgyógyászati szakra. Itt 1949. június 15-től extern lett a Fertőző Betegségek Klinikáján, a következő évben ugyanitt intern (bentlakó orvos). 1951-ben szerzett orvosi diplomát.
Időközben még lezajlott egy nagyon fájdalmas esemény a Jakabos családban. Mind őt, mind István testvérét, aki a Mezőgazdasági Egyetem hallgatója volt Kolozsvárott, hazaküldték az egyetemről „meggyőzni” a szülőket, hogy adják le a mintegy húszholdnyi földjüket az államnak (a meggyőzés lényege abban állt, hogy addig nem mehetnek vissza az egyetemre, amíg nem viszik a földleadásról szóló igazolást). Megint válaszút előtt álltak. Feladni eddigi tanulmányaikat, vagy eldobni a Jakabos nemzetségnek annyi éven át megélhetést biztosító családi vagyont, a földet. Bár nagyon fájdalmas volt, ez utóbbit választották, így a fiúk folytathatták tanulmányaikat.
Kálmánt Máramaros megyébe nevezték ki körzeti orvosnak. Már készítették a nagy utazóládát, amikor valaki azt tanácsolta, hogy keressék meg a szomszéd faluból, Lemhényből származó Luka László (Vasile Luca) nagy pártembert, és kérjék a segítségét, hogy ne helyezzék a szülőföldtől olyan messze. Így is tettek, és sikerrel jártak: Kálmánt a Brassó melletti Hétfaluba nevezték ki általános orvosnak. Egyúttal orvosa lett az ott működő Precizie gyárnak is.
1956-ban nősült, feleségül véve a csiktaplocai születésű Lajos Erzsébet tanítónőt. 1957-ben megszületett az első gyermekük, Enikő. Házbéres házban laktak továbbra is. Az időközben megüresedő, orvosi lakással rendelkező másik hosszúfalusi körzetet nem ő kapta meg, és a felesége sem talált a környéken tanítói állást. Mindez arra késztette, hogy a Magyar Autonóm Tartomány megszűnte után, amikor a Brassóhoz kapcsolt Sepsi rajonhoz hozzácsatolták a Brassó környéki falvakat is, Keresztvárra menjen körorvosnak. Itt született kisebbik lányuk, Imola. Mivel itt sem oldódott meg a lakás- és felesége állásgondja, egykori évfolyamtársa, dr. Szőts Dániel biztatására megpályázta a rajoni tisztifőorvosi szolgálatnál (Sanepid) megüresedett járványtanászi állást, s miután Bukarestben elvégzett egy egyéves tanfolyamot, Szentgyörgyre költöztek. Itt ugyan kaptak egy kétszoba-konyhás lakást, de felesége évekig csak ideiglenes kinevezéssel taníthatott, amíg versenyvizsgával el nem nyert egy tanítói állást, ahol aztán nyugdíjaztatásáig dolgozhatott, letéve időközben a különböző fokozati vizsgákat.
Jakabos doktor nagyon fontos munkát végzett járványtanászként, hiszen a különböző járványos betegségeket csak nagy odaadással és lelkiismeretes munkával lehetett visszaszorítani. A gyógyítás mellett éveken át tanított egészségtant a Textiliskolában, és rendszeres bizottsági tagja volt a különböző vöröskeresztes versenyeknek. Mivel nem volt párttag, nem törekedett semmilyen vezetői tisztség betöltésére.
Nyujtódról hozott otthonteremtő ösztönével saját lakásra vágyott, ezért megvett egy házat a Bánki Donát utcában, nem is sejtve, hogy ezzel mennyi gyötrelemnek teszi ki magát és családját. Ugyanis nem sokkal a vásárlás lebonyolítása után kiderült: a házát lebontásra ítélték a tömbházrengeteget építtetők, és évről évre közelebb került hozzájuk az építőtelep. Élete utolsó éveit abban a rettegésben töltötte, hogy holnap talán megjelennek a markológépek, és lebontják feje fölül a rég áhított saját otthont. E veszély fenyegető közelségét sajnos már nem érhette meg, mert – még munkaképességének teljében – 1981-ben megtámadta korunk rettegett betegsége, amely ellen keményen harcolt, de végül 1986-ban ő lett a vesztes. 1989 késő őszén már a házat is kiürítették, amikor a városrombolókat elsöpörte a december végi változás szele. Így megmaradt a „sokat álmodott ház”, és ma kibővítve gyógyszertárnak és lakásnak ad otthont.
Nagyobbik lánya Kolozsvárott magyar–német szakon szerzett tanári diplomát, Magyarországra telepedett ki, s alapított családot. Balázs fia édesapja cégénél dolgozik.
Kisebbik lánya 1981-ben érettségizett a mostani Mikóban. Vállalkozó, két gyermeke van. Nándor a Mikóban érettségizett, majd Budapesten tanult tovább, most a General Electric cégnél dolgozik könyvelési csoportvezetőként, Anett, a kisebbik gyerek IX. osztályos a Református Kollégiumban, itthon, Szentgyörgyön.
Dr. Jakabos Kálmán hamvai kívánsága szerint a nyujtódi temetőben, szülei mellett nyugszanak. Emlékét egy kopjafa és szerettei őrzik.