A film tökéletesen igazolta mindazt, amit eddig olvashattunk róla: „olyan tömény, zsigeri, valós, tapintható erőszakot” mutat be, amit magyar filmben még nemigen láthattunk, és teszi ezt úgy, hogy közben reális helyzeteken alapul, hiteles érzelmek mentén bontakozik ki, érthető és kellőképpen indokolt indulatok kavarognak a mélyén. Nem tűnt úgy, hogy csupán az erős látványelemek kedvéért készült volna, sőt, voltak helyzetek, amikor talán több ütést is vártunk, mint amennyit láthattunk. Hogy miként sikerült ezt az elemi erőt filmvászonra vinni, mitől éreztük igaznak a helyzeteket, hitelesnek a szereplőket, megtudhattuk az alkotók vallomásaiból.
Kostyál Márk rendezővel, Mátray László és Orbán Levente színészekkel Jakab-Benke Nándor filmrendező és kritikus beszélgetett a vetítés után. A filmről megtudtuk, hogy nagy százalékban életrajzi ihletésű, kicsit a magyarországi közállapotok ellen is lázad, és szándékosan hívott határon túli és vidéki színészeket a rendező, aki elmondta, unja már a vetésforgóban szereplő magyar színészarcokat, és a vidéki embert különben is csak a vidéki ember tudja hitelesen eljátszani. Az alkotók többek között arról is meséltek, hogy a magyar filmalap nem fordít kellő figyelmet a film forgalmazására, hogy három hétig próbáltak, mielőtt elkezdték volna a forgatást. Mátray Lászlóról megtudhattuk: a magánéletben annyira más ember, mint az a karakter, akit a filmen játszik, hogy emiatt kissé rossz érzéssel szokott visszanézni egyes jeleneteket. Az általa alakított szereplő valamiként ki is lóg a többi közül, de éppen azért bízta rá a rendező ezt a feladatot, mert alkalmasnak találta egy ilyen árnyaltabb figura eljátszására. A rendező szerint Orbán Leventére is nagyszerűen ráillett a székely Attila figurája, mert a magánéletben sem bőbeszédű, és van benne valami megmagyarázhatatlan egyenesség, miközben a mérges állat is ott bujkál a lényében, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint még sohasem verekedett.