Nem is feltétlenül az aránytalanul és méltánytalanul magas járulék okozza a legtöbb fejtörést, hanem a kivételezettség ténye, az, hogy az érintettek úgy kapnak lényegesen több pénzt az államkasszából, hogy mostani nyugdíjuk nem arányos korábbi befizetéseikkel. Ugyanis, az állami nyugdíj megállapításakor a befizetett társadalombiztosítási járulék értékéből indulnak ki, legalábbis legtöbb esetben, a szokványos munkavállalóknál. Csakhogy, mint mindig, léteznek egyenlőek és egyenlőbbek is, utóbbiakra pedig nem vonatkozik a nyugdíjazási játékszabály. Mi több, eközben még a kedvezményezettek – vagyis befizetett nyugdíjjárulékukhoz képest jóval magasabb juttatásban részesítettek – csoportja is folyamatosan gyarapodik, egyre több szakmai közösség szeretne ebbe az elit klubba tartozni, legutóbb éppen a derék honatyák szavaztak meg maguknak elfogadhatóbb különnyugdíjat. A régi, jól ismert haszonélvezői e különös rendszernek – honvédelmi, illetve belügyi tisztek, altisztek és főtisztek (volt rendőrök, csendőrök és titkosszolgák), bírák, ügyészek, a számvevőszék egykori dolgozói, hogy csak a közismertebbeket említsük – többszörösen is kedvezményezettek, hiszen a katonai rendszerekből kiöregedők az átlaggal ellentétben 45–50 évesen mehetnek nyugdíjba. S ha a juttatásokat tekintjük, azok bizony elérhetik az átlagnyugdíj nyolc-tízszeresét is, legalábbis a megismerhető esetekben. A volt belügyisek öregségi járuléka ugyanis nem tartozik a félig nyilvános nyugdíjak kategóriájába.
Így a társadalmi igazságosság valamiféle csírájában bizakodók már régóta és joggal háboroghatnak: miként lehetne ugyanis beletörődni abba, hogy míg legtöbben harminc-negyven év kemény munka után éppen csak túlélésre elegendő pénzt kapnak havonta, a kedvezményezettek nyugdíjszámlája látványosan kerekedik? Miért élhet sokkal több pénzből egy volt szekusezredes, mint az egykori bányász, gépgyári munkás, tanár vagy orvos? Hiszen esetében ma már az sem mondható el, hogy hasznos és nélkülözhetetlen társadalmi szerepe lett volna, ami indokolttá és elfogadhatóvá tenné a megkülönböztetés e szokatlan mértékét.
És ez még mindig csupán az érem egyik oldala. A másik, hogy miközben a mostani törvényes körülmények között dolgozók tábora apad (több a nyugdíjas, mint a foglalkoztatott), az állami kegyben részesítettek csoportja bővül. És utóbbiak köszönik, jól vannak, miközben a mostani középkorú járulékfizetők abban sem lehetnek bizonyosak, hogy egyáltalán hoz majd állami nyugdíjat a postás.