Annak idején még meg tudtam jósolni Adeneauer győzelmét, de most, a francia elnökválasztások első fordulója után nem merném megmondani, a németeknél Martin Schulz vagy Merkel asszonyság alatt puhul tovább a kancellári szék. Egyelőre jelöltek. Mindkettő a pénzügyi világhatalom híve, s egyikük sem a magyarok iránti szeretetéről híresedett el.
Schulz az unió parlamenti elnökeként mesterkedett, hogy sarokba szorítsa miniszterelnökünket. Merkel, amikor meglátogatta Orbánt, szemmel láthatóan durcás volt, amiért csak kutya-macska álláspontig jutottak el migrációügyben. Egyik kancelláraspiráns sem hasonlítható a nagy elődhöz, aki a tönkrevert Németországgal csodát mívelt rövid idő alatt. Vigyáznunk kell, az unió legerősebb országáról van szó.
Figyelünk, egymással összefogva, egymással civakodva. Magyarországon sem a jobb- és baloldal között húzódik a roppant törésvonal, hanem a nemzeti és nemzetgyűlölő társaság között. Mindjárt visszatérünk rá, előbb szóba hozunk még ezt-azt, eltekintve a fontosságtól. A hataloméhségbe belesoványodott balliberálisok sehogy sem tudnak zöld ágra vergődni, osztják egymást, a küszöböt el nem érő, „a demokratikus értékek” és a migránsok emberi jogainak védelmére kész pártocskákat képtelenség számon tartani, ezért ma róluk annyit: csak így tovább!
Ha a centrum felé igyekvő jobboldallal számolunk, kétismeretlenes/ismerős az egyenlet. Nehéz megmondani, a Fidesznek a félelme vagy a megvetése nagyobb a Jobbik iránt, mely újabban maga mögött tudja Simicska médiamágnást, aki köztudottan – finoman szólva – elfordult Orbántól. A Jobbik esik át a fején önellentmondásaitól, radikálisai közül néhányat elküldött jeget aszalni a néppártosodás reményében, elbizonytalanítva ezzel sok szavazóját. Ott tartunk, olyanok javasolják a baloldalnak, hogy fogjon össze a Jobbikkal, mint Heller Ágnes vagy Medgyessy Péter.
„Én vagyok a garancia arra, hogy nem lesz összefogás a baloldallal” – nyilatkozta Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, aki a „Soros-fészkeket” betiltaná. Gyurcsány is megmondta, olyan párttal, melynek Toroczkai az alelnöke, soha nem tud összefogni, miközben rázogatja a börtönalmot Orbán számára. Jobb, ha nem is próbálkozik.
Visszatérve a legfontosabbhoz: a napi aktualitást jelentő dolgok listáján – határon innen és túl egyik rangos helyen a felsőoktatási törvény módosítása áll. Jó hogy megszületett, de nem azért, mert valamit meg is lehet majd valósítani belőle, hanem azért, mert leesik néhány tantusz, többen látni fogják legalább, mennyire sarokba vagyunk szorítva. Mozgásterünk szinte nulla, a gyeplő rövidre fogva, rövidebbre, mint Trianonban. Örülhetünk, ha kitehetjük a táblát, amelyre úgy is fel lesz írva: Kolozsvár.
Budapesten tüntetnek, sokan nem tudják, miért, de tele szervezett gyűlölettel Orbán iránt. Megfélemlítően. Világszerte nagy a sziszegés, még az új amerikai kormány – melyhez reményeket fűztünk – is felszólít, vonjon vissza Magyarország egy új törvényt, amiről kiderült, eddig is létezett mindenütt a föld kerekén, csak senki nem vette komolyan. A kivételezettek annyit sem tűrnek el, hogy ejnye, máris gyászhintó és szólásszabadság után kiabálnak. Most légy okos, Domokos! Vezér legyen a talpán, aki megmondja, mi a teendő. Én nem vonnám vissza, csak azért se! A darázs nem szúr, csak megdongja. Mit ád Isten, azt ád – ha lesz ideje egyáltalán meghallgatni. Aki tudja, mi lesz ebből a hol parlamenti kaput döngető, hol piknikező hepajból, politika- és lélekzseni. Igaz, hogy a magyar a nyelve hegyén hordja a szívét, de az is, hogy a nyelve beszorult a foga és a zabla vasa közé, amelyet éppen nem rángat semmiféle bakon ülő hatalom. A politológusok szakértői szinten tapogatóznak, mint vak az ablakpárkányon. Jeleznék majd, ki mögé ajánlatos állni, felvesszük az alakzatot, mint egy futballcsapat, csárdásozunk a tizenhatos tájékán, kettőt jobbra, kettőt balra, csak nehogy öngól legyen belőle, vagy a tizenegyes pontra mutasson a kérlelhetetlen bíró.
Ne jussunk oda, hogy ha még egyszer élnénk, ugyanazokat a hibákat követnénk el, csak hamarabb.
SZURKOS ANDRÁS
