És mert megkedveltem jelenlegi edzőjének, Zoran Mikesnek nemcsak szakemberi munkáját, hanem igazságszeretetét, küzdő kvalitásait is, amelyek eredményeként megszülettek a csapat sikerei a Román Kupában és a bajnoki címet illetően. Azon nem csodálkozom, hogy a múlt héten Kolozsváron, a címvédő meccsen ,,elszakadt nála is a cérna”. Az itthoni meccseken figyeltem, lestem le arcáról azt a haragot, amivel szembeszállt a hazai pályákon is mindig a SIC ellen sípoló, csapatunkat hátrányos helyzetbe hozó játékvezetői hármasokkal. Amióta székely-magyar városunkban – tengerentúli profikkal is – dolgozik, megtanulhatta, tapasztalhatta, hogy az idegengyűlöletnek, a sovén, xenofób bekiáltásoknak nincs mit keresniük a sport csarnokában, csak a becsületes, sportszerű, tiszta játéknak és eljárásnak...
A külföldön is sokat edzősködő, a két autonóm területi egységből – Bosznia-Hercegovina Föderáció és Szerb Köztársaság – álló országban született és nevelkedett sportszakember nincs szokva a nálunk és az országban tapasztalt faj- és nemzetgyűlölethez, a lelátókról bekiabált magyargyűlölő szövegekhez. A hozzá közelebb állóktól hallottam, hogy Magyarországon megismert felesége és IV. osztályt végző kislánya elsajátította nyelvünket is. Nos, valószínű, megbarátkozott az itteni szurkolói légkörrel, a sportszerűség elvét magának valló Székely Légióval, és túltette magát a ,,kincses Kolozsváron” történteken is. Sajnálnám, ha más csapathoz szerződne, de hiszem, hogy egyik legszebb emlékünk marad ama örömrivalgás, amivel bajnokcsapatunk, a Sepsi SIC az idei Szent György Napokon fogadtatott. A városünnepet megszépítő esemény várhatóan sokáig él még mindannyiunkban. Köszönöm, lányok, Zoran Mikes és a kosárlabdát ezrekkel megszerettető klub!