Ugooorjatok, mert Orbán Viktor Budapestre viszi Erdélyt a pálinkafőző üstökkel együtt!
Nem a mi dolgunk, hogy Magyarország siratja történelmét – mindegyik ország ezt teszi, mi is. Igen, Magyarország csaknem száz évvel ezelőtt elvesztette Erdélyt, és még mindig nyílt seb az övé. De azért gondoljuk csak végig: ha – ad absurdum – holnap elveszítenénk Moldvát, mi nem ugyanezt tennénk? Hipp-hopp, túllépnénk rajta? Nem csináltunk nemzeti ünnepet Besszarábia és Románia egyesülésének emlékéből, ezzel próbálva begyógyítani saját történelmi sebünket?
Hősiességünkkel és igazságosságunkkal dicsekszünk, de egy olyan országtól reszketünk, amely feleakkora, mint mi, és nagy igazságosságunkban megtagadjuk tőle a jogot, hogy belátása szerint vélekedjék saját történelméről.
Az lenne a sorsunk, hogy nem csinálunk semmit, de állandóan a szomszéd portáját lessük?
Ahelyett, hogy Erdélyben egy kiteljesedést látnának, ezek a nagy akadémikus urak mindent gyűlöletre és rettegésre szűkítenek le;
és ezt a gyűlöletet és rémületet azok felé irányítják – na, ki felé? –, akik felépítették a városokat, amelyekkel ma mi, románok büszkélkedünk. Az őrület, hogy Erdélynek piros-sárga-kéknek kell lennie, szintén a rrrománizmus e vállalkozóitól származik – valójában amennyire román Erdély, ugyanolyan mértékben magyar is, meg német is, de ha Bihar egyes szegleteibe mész, akkor még szlovák Erdélyt is találhatsz, ha meg Szamosújvárra – a hajdani Armenopolisba –, akkor láthatod az örmény örökséget. Olyan nehéz megérteni, hogy Erdélyben a kultúrák egyenlőek és kiegészítik egymást? Nem vagy képes felfogni, hogy elmúlt száz év, és ideje előre tekinteni?
Magyar gonoszság, hogy a debreceni kórházakban románul kezelnek, a nyíregyházi állatkertben románul is kapsz az állatokról tájékoztatást, Budapesten a helyi tömegközlekedés jegyautomatái román nyelven is eligazítanak. Magyar gonoszság, hogy a gyulai román középiskola feliratán a román elnevezés az első, és a román trikolór is ki van tűzve az épületre. Esetleg nem mindig tejjel-mézzel folyó Kánaán a két ország politikusai közötti kapcsolat? Nem a politikusok találták fel az Édent, ők csak elénk furakodtak a sorban, mint mindig.
Lehet, hogy mielőtt másokat szidnánk, fel kellene tennünk magunknak a kérdést: hogyhogy másoknak vannak autópályáik, mi pedig, az ügyeletes győzők, még mindig földutakon – természetesen ősi földről van szó – tesszük tönkre a tengelyeinket. Náluk vajon miért vannak kórházak és iskolák és öntözőberendezések, nálunk pedig – minden európai pénz ellenére – mindez hiányzik?
Aztán azt is meg kellene magunktól kérdeznünk, hogy náluk miért van megművelve minden talpalatnyi föld, nálunk pedig nincs, pedig mi egyek vagyunk a természettel. Azzal már nem is próbálkozom, hogy összehasonlítsam felújított, identitást erősítő műemlékeiket a megyeitanács-elnökök és művelődésügyi miniszterek között ide-oda tologatott romjainkkal. És igen, megemlítendő, hogy mások kormányfője a húsvétot feleségével és lányaival töltötte, miközben Hazánk Pártjának Főnöke óceáni halat horgászott bulvárlapba illő macájával együtt.
Valójában az a nagy baj, hogy e „hivatalosságaink” placebo-történelmet akarnak, olyan században  hasznosak lenni, amelyet nem értenek. Magyarországról és Erdélyről beszélsz nekem, miközben Románia már egyesült Magyarországgal és Lengyelországgal és Portugáliával és Németországgal és még vagy húsz országgal?
Mennyit fogtál fel az Európai Unióból, elveiből és értékeiből? Mennyit értettél meg a NATO-ból? Arról beszélsz te nekem, hogy Budapesten van egy főosztály, amely majd Trianonról és Erdélyről fog értekezni? Na és?
Hol van a Román Akadémiában, a román kormányban az a főosztály, amely megmutatná, hogy jóléten és becsületességen keresztül a történelmek kibékíthetők egymással?
Vagy attól félünk, és azt szégyelljük, hogy a gyulafehérvári nagy nemzetgyűlés határozatába foglalt ígéretek pusztába kiáltott szavak maradtak?
Azt, hogy nem voltunk képesek átvezetni a hegyeken egy autópályát? Azt, hogy 2017-ben lesz száz éve – igen, elvtársak, centenárium! – annak, hogy a Bodzai-hágón keresztül elkezdték megépíteni az Erdély és Munténia közötti vasúti összeköttetést, és még mindig nincs kész? Azt, hogy a Szeret–Bărăgan-csatornára vonatkozó első tanulmányok, amelyeket Davidescu professzor készített, már 1912-ben megvoltak, de ez a csatorna, amely fél Moldvát kihúzná az éhezésből, még mindig nincs kész?
Ha a Román Akadémia becsületesen állna küldetéséhez, tízesével gyártaná a következő száz évre vonatkozó alapvetően fontos terveket, elképzelést nyújtva arról, miként haladjon keresztül Románia egy olyan évszázadon, amelyben annyi lehetőség és kihívás van, mint soha korábban a történelem folyamán. Megpróbálná meggyőzni a kormányon lévőket, hogy a képzett embereké a jövő, és hogy az oktatásba történő befektetés sohasem mond csődöt. Hiába beszélnek ők mindenféle konferenciákon – nem így kell helyretenni egy ország csontozatát.
Mit nem képesek felfogni az akadémiai elvtársak?
Olyan politikusok alá adják a lovat, akik már nem képesek történelmi időt generálni Románia számára. A Nagy Párt előtt hajbókolnak, olyan országban akarnak okleveleket és címeket, ahol az oklevelek és címek már nem sokat érnek, ha nem te hurcolod a Nagy Vezér aktatáskáját. Vannak a Győzelem (Victoriei) úti székházban néhányan, akik az aggódás ostoba logikája szerint porrá zúzzák Ion Heliade Rădulescu, Titu Maiorescu vagy Timotei Cipariu örökségét, ami 1989 előtt is működött, amikor Ceauşescu is Budapestről szóló hírekkel akarta csillapítani éhségünket – és ahelyett, hogy amiatt jajongnának, hogy Románia elveszíti Erdélyt, inkább körül kellene egy kicsit nézniük: Románia éppen önmagát veszíti el.
A Trianon 100 egy huszonkét személyből álló kutatócsoport, amely további tizenegy kutatócsoporttal együtt 2016-ban a XX. századra vonatkozó történelmi kutatásokra nyert el a Magyar Tudományos Akadémiától egy kutatási alapot. A választott téma címe Trianon 100. A program öt évig zajlik a budapesti Történelemtudományi Intézet keretében.

Forrás: România liberă/Főtér