Később, amikor az apjuk meghalt, az idősebb testvérek, a fazekasok lettek a gazdák az apjuk házában, és kilökték onnan az ostobát, mert az semmire sem képes. Az ostoba elgondolkozott: „No, ha semmire sem vagyok képes, akkor nem vagyok képes!”
De az okos testvérek, miután gazdák lettek, még okosabbak akartak lenni: kiokoskodták maguknak, hogy hogyan éljenek szolga nélkül, elég, ha van egy lány háziasszonynak, de azt a kis földdarabot még maguk is megművelhetik, és időközben csak fazekassággal foglalkoznak, és így gyorsan, nagy gyorsan meggazdagodnak, vesznek még egy házat, talán földet is, és úgy fognak élni, mint Marci Hevesen, de az ostobának nem kell semmit adni, csak a maradékot, ingyen megszolgálhat.
És akkor az okos fivérek teljesen átadták magukat a munkának, erre kellett gondolniuk: a vagyon hadd jöjjön magától át az ablakon, az ajtón. Gyorsan szántottak, gyorsan csinálták a fazekakat, majd ismét gyorsan fazekakat, ismét gyorsan szántottak. És amikorra már az egész ház és udvar tele volt fazekakkal, csöbrökkel, az ostoba testvérüket elküldték egy nagy szekérrel Rigába, hogy adja el mindet, a lehető legdrágábban, és hozza haza a pénzt – minél többet, annál jobb!
Az ostoba azonban azt mondta, nem hozhatja mindet, neki is kell valamennyi pénz a kiadásra, de a testvérei odavágták neki:
– Nincs eléggé tele a hasad? Még mi másra kell pénz? Az istenért, csak hozzá ne nyúlj a pénzhez!
Az ostoba így szólt:
– Rendben, nem nyúlok hozzá, még csak rá sem nézek! – és elment.
A rigai piacon megkérdezték:
– Mennyit akarsz darabjáért?
– Mennyit akarok? Mennyit is akarhatok? Rám parancsoltak, hogy ne nézzek a pénzre, és akkor nem is akarok ránézni. Vigyétek a fazekakat, és ne is kérdezzétek, hogy mennyit akarok!
Ah, te jóságos! A vevők megörültek, hogy ingyen vannak a fazekak, vitték, ahogy tudták, egymás kezéből rángatták. Még be sem esteledett, de a szekér már ki is ürült, és a legény fütyörészve ment hazafelé.
Amikor hazaért, a testvérei meg sem várták, hogy behajtson a kapun, máris kérdezték tőle:
– Te ostoba, hol a pénz?
– Hol a pénz? A pénz Rigában van!
– Hát akkor hol vannak a fazekak, ha a pénz Rigában van?
– A fazekak is Rigában vannak. Már többet is elvinnének, mint amennyi nektek összegyűlt, de a pénzt csak nem adják hamarabb, amíg az összes fazekat, ami kell nekik, el nem viszik.
A fivérek hallva, hogy a rigaiak mennyire megkívánták a fazekakat, sajnálták, hogy nincs több, készítettek  még, elküldték, majd egy másik rakományt is. És az ostoba csak tette, tette a dolgát, és ősszel elvitte az utolsó rakományt is, de most már kellett hozni a pénzt, ha nem, az okosak már megmondták – megkeserüli. Az ostoba elgondolkodott: „Drága dolog az élet, és most vége lesz.”
De amint ment hazafelé, egyszer csak meghallotta, hogy a bokrok alatt rejtőzik valaki. Amint közelebb ért, látta, hogy tolvajok, akik az úton már nem tudtak mindent tovább vinni, valamit egy hókupacba rejtettek. A legény így gondolkodott: „Összeakaszkodnék velük? Dehogy! Hadd ássák el, és amikor elmennek innen, akkor lesz rajtam a sor!”
Igen, így is történt: elásták a holmit, és elmentek. Ekkor az ostoba a két kezével kotorta a havat, és egy nagy ládát talált tele ezüstpénzzel, jól elrejtve. Most mit tegyen? Hozott egy szánkót, és vitte a bátyjaihoz.
Másnap a tolvajok eljöttek a kincsükért, de nem találták, sajnálkoztak, mérgelődtek, hogy hiába rabolták végig egész Riga városát.
Az okos testvérek, amikor megpillantották a rengeteg pénzt, és megértették, hogy ez nem tréfadolog, megparancsolták az ostobának, amit másképpen meg nem parancsoltak volna, hogy nősüljön meg. Mit tegyen, ha meg kell nősülni, meg kell, tiltakozni ellene nem volt mersze.
Akkor az okos testvérek elkezdték megszervezni a lakodalmat, egyáltalán nem kérdezve, hogy lesz-e menyasszony, vagy nem lesz, és az ostobának el kellett mennie Rigába vajért, mert úgy tartották, hogy attól lesz bőkezű a gazdasszony. Elment hát Rigába, megvásárolta a vajat, és elindult hazafelé. De mi történt! Bekövetkezett az olvadás, helyenként már teljesen kopár volt a föld. Ezt gondolta: „Hogyan kerülök így haza? Ha olvad, s melegedik, mind elolvad a vaj is, és hiába jártam!” Fogta a vajat, és ment tovább az úton, amerre tudott, kereste a havas részeket. Ment, ment, de oly csúszós volt, hogy kész csoda, hogy hazaért végül. A testvérei időközben az egész fürdőt megtöltötték sörrel, ott tárolták a lakodalomra valót. S közben be is fűtöttek, hadd fürödjön tisztára az esküvőre! Annyira befűtöttek, hogy a melegben felforrt a sör, kilőtte a hordóból a dugót, és elöntött mindent, végigfolyt a padlón, az esküvő elmaradt.
Következő ősszel azonban már ez nem történhetett meg, az ostoba maga rendezte meg az esküvőt, maga keresett menyasszonyt, és mindent úgy elrendezett, ahogyan kellett.
Ezután az ostoba okosan élt, olyan okosan, hogy még az okos testvéreinek is őhozzá kellett mennie tanácsért. No, így esik a dolog, ha valakit mások ostobának tartanak.