Nemzetközi elismerés Sárkány Árpádnak

2017. május 6., szombat, Közélet

A svájci Montreux-ben tartott közgyűlésén a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) alelnökévé választotta Sárkány Árpád sepsiszentgyörgyi vadgazdálkodási szakembert, az Abies Hunting Kft. tulajdonosát, a Székelyföldi Vadászati Kiállítás legfontosabb támogatóját – közölte lapunkkal Demeter János, a Vadon Egyesület igazgatója.

 

Mint fogalmazott, ezzel ismerték el Sárkány Árpád több évtizedes munkáját, amelynek köszönhetően a székelyföldi és romániai vadászati lehetőségek a világ minden táján ismertté váltak. A székelyföldi vadásztársadalom büszke lehet arra – hangsúlyozta Demeter János –, hogy Sárkány Árpád került az 1928-ban alakult testület egyik alelnöki székébe, bíznak benne, hogy segítségével Romániában is megváltozik a vadászattal szemben mesterségesen szított ellenséges hangulat. (mol)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 354
szavazógép
2017-05-06: Közélet - Bokor Gábor:

Huszonnyolc éve a kultúráért (Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület)

A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kedden délután tartotta közgyűlését a városi művelődési házban. A tagságból csupán heten tartották érdemesnek ott lenni a megnyitón – igaz, az összejövetel végére megtelt a nagyterem a népfőiskola soros előadásának hallgatóival. Mint elhangzott: aki itt van, azért jött, mert dolgozni akar. Gazda József, az egyesület elnöke a szervezet tevékenységi beszámolójának nyitányában megjegyezte: nem számított az érdektelenségre. Ugyanakkor a távollévők érdemeit értékelte, mondván, rendszeresen részt vesznek az eseményeken, de a gyűlést nem szeretik.
2017-05-06: Jegyzet - Váry O. Péter:

Csak mennek

Félszülőfalumba ritkán járok mostanság: csak a temető maradt, és a még evilágon lévő rokonság. Hát ha olykor menni tudok, felhívom előtte néhány jó emberemet, hogy átbeszéljük közös dolgainkat. Ki halt meg, ki házasodott, hol született gyerek. Így, ilyen sorrendben, bár a dolgok természetes sora fordítva kívánná. De ahogy ritkulnak a találkozások, úgy módosul a beszédtémák fontossági sorrendje.