1881. január 31-én a közgyűlésen elhatározzák, hogy a „nagyon gyenge” régi orgona helyébe „egy nagyon szép és célnak megfelelőleg új orgona felállítására szükség van. Erre nézve egy igen tisztelt tagtársunk atyánkfia aláírásos ívet bocsátott ki, mely minden eklézsia tagját nagyon érdekli, szívére is vette e szép célt”. Egyedi eset eddigi orgonakutatási munkánkban, hogy az orgonakészítést újsághirdetésen keresztül tették nyilvánossá. 1881. április 23-án a sepsiszentgyörgyi Nemere újságban a következő felhívás jelent meg: „A háromszéki unitárius egyház templomába egy 8 változatos orgonát szándékozván építtetni, az orgona készítő urakat annak felvállalására Szentkirályba Sükösd gondnok úr házánál május 7-én megjelenni tisztelettel felhívja.” A hirdetett napra két orgonakészítő jelent meg: a kézdivásárhelyi Kolonics István, aki alig 3 évvel azelőtt a helybeli reformátusoknak épített orgonát, és a brassói Nagy József. A szentkirályiak az utóbbi mellett döntöttek.
Az egyházközség levéltára őrzi az ekkor megírt szerződést. A szerződéskötés alkalmával Nagy József előlegként 5 osztrák értékű forintot kapott a teljes, 1000 forintos árból. A szerződésben vállalt október 3-ika helyett 6-án átadják Brassóban az orgona árának második, 495 forintos részletét. Novemberben arról döntenek, hogy a régi orgonakarzatot lebontják, és helyére még december 1-jéig új karzatot készíttetnek, „hogy az új orgona kihozatalánál ne történjék hátrány”. Azonban, a december 12-én tartott közgyűlésen felolvasott levélben arról tudósít az orgonakészítő, „hogy a vállalt munka több felhozott okok mián kész nem tud lenni...” A szentkirályiak elhatározták, hogy egy négytagú bizottságot küldenek Brassóba, „hogy Nagy Józseffel személyesen találkozva, biztosítást tehessenek”. Az orgonakészítő rövidesen, január 10-e körül a helyszínre érkezik, és segédeivel megkezdi az orgona felállítását. Az elhúzódott orgonaépítés miatt Nagy József január–februárban, a legnagyobb hidegben állította fel az orgonát, és a tervezett három hét helyett majdnem nyolc hetet dolgozott a templomban.
Az elkészült orgonát március 5-én, hétfőn vehette át az eklézsia. A vizsgálati bizonyítványt Kiss Mihály árkosi unitárius pap, nyugalmazott esperes és Török Sándor sepsikőröspataki unitárius pap mint meghívott állítja ki: „Kedves kötelességünknek tartjuk ennél fogva kinyilvánítani azon véleményünket, miszerént az újonnan épített nyolc változatú orgona minden tekintetben sikerült, mondhatni remekmű. Maga az orgonatest minden felesleges cifrázatok nélkül, a szemnek jóleső ízléssel van építve, a kissé komplikált gépezet az orgonaépítés újabb vívmányai szerént kitűnően van összeállítva...”
Erről a „komplikált gépezetről” Enyedi Pál, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára a helyszíni szemle után ezt írta: „Az orgona kettős szelepszekrénnyel készült a »forte» segédregiszter, tulajdonképpen két magas fekvésű, hangos változat egyszerre történő kapcsolásához. Ezt a megoldást, mint a romantikus zene igényeihez alkalmazkodó újítást, Angster József Párizsban ismerte meg, és három évtizeden át, egészen a századfordulóig nagyobb orgonáiban alkalmazta. Nagy József itt egy kis orgonában készítette el, de nem láb-, hanem térdkapcsolóval működtette. Segítségével játék közben, a kezek igénybevétele nélkül lehet hirtelen növelni vagy csökkenteni a hangerőt.”
Egy nappal később az orgonakészítő átvette a munkadíj utolsó, 500 forintos részletét. Még aznap rábízták a szószék megfakult koronájának tisztítását és „díszítését” (festését). 1885-ben a brassói orgonakészítő megjavította az orgonát. 1900. február 18-án Csioflek Miklós brassói orgonaépítő „az orgonát megvizsgálván, az abban előforduló tisztogatást és javítást 70 koronáért saját maga és emberei részére teljes ellátás mellett elvállalni ajánlkozott, ezenkivül Kökösből ide és vissza a fuvart az eklézsia viseli”. A kökösi orgonák történetéből tudjuk, hogy Csioflek Miklós épp ez időben, a helybeli unitárius templom első orgonáját javította, átalakította.
1918-ban a szentkirályi unitáriusok orgonája egy jó minőségű, de átlagos falusi hangszer, mindössze 35 éves, így az orgonasípok rekvirálása alól nem mentesülhetett. Az egyházközség azonban mindent megpróbált, hogy ón homlokzati sípjait megmentse. A levéltárában fellelhető levelezés és jegyzőkönyvek segítségével nyomon követhető, ahogy időhúzással, mellébeszéléssel, va­lótlanságok állításával és talán megvesztegetéssel sikerült megmenteni a sípokat! Mire az orgonasípok rekvirálását végző Angster cég miniszteri döntés következtében kiadott rekvirálási rendeletet kapott kézhez, a háború véget ért, és a sípok a helyükön maradtak!
1928-ban a brassói Einschenk orgonakészítő mestert bízzák meg az orgona kijavításával 8000 lejért. Szeptember 9-én tartott keblitanácsi gyűlésen megállapították, hogy „a javítási munkálatok befejeződtek ugyan, de két változatnál hiba van, ugyanis a síp magától szól.” A mester kijavította a hibákat. Ez volt az utolsó javítás a hangszeren, amelyről a jegyzőkönyvek említést tesznek. Jelenleg az orgona használhatatlan, a benti kisebb fémsípok tekintélyes részét valaki – azok közé feltehetően belépve –  tönkretette.
Ilyen remekműveket rejtegetnek templomaink!