Szerdán a sepsiszentgyörgyi Sas utcában habzó szájú kóbor kutyát észlelt egy járókelő. Azonnal jelentette az állat-egészségügyi hatóságnál. A rendfenntartó erők segítségével kivonuló szakemberek már az elpusztult állatot találták meg, de egy másik, gyanúsan viselkedő kóbor ebet is befogtak és elaltattak.

Környezetemben megoszlanak az érzelmek: néhány emberke örvend, hogy maga mögött tudhatja a tizenkét évet, a többinek meg sajog a szíve, hogy lejárt a gyermekkor. Személy szerint rám mindkettő vonatkozik: kimondhatatlan boldogság tölt el, amikor kora reggel (legyen ez akár kilenc óra) elballaghatok a volt iskolám frissen mázolt, de még így is rozsdás-patinás vaskapuja előtt, amely négy éven át mondhatni naponta kísért a gyönyörűen kibetonozott udvar közepéig, majd több órán át árnyéka felnézett rám a tanterembe, sajnálom viszont, hogy egyszerűen nem lehetek büszke az ott eltöltött időre, fáj, hogy így kellett eltelniük ,,legjobb" éveimnek. Termé­szetesen, nem ennyire fekete a négy év, akadt jó néhány kivétel, mely színessé tette a mindennapokat.