Néhány civil szervezet látványos akciókat szervez, támogatásokhoz is hozzájutnak, másoknál, a többségnél minden költség gondot jelent. Önkéntesek végzik a munkát, cselekszenek egy-egy ötlet megvalósításáért, mások támogatására. Számos civil szervezet csupán tengődik. Jól foghat az a néhány lej is, ami befolyik. Aztán az egyházak sem állnak rózsásan. Kis gyülekezetek még papot sem tudnak megengedni maguknak, nemhogy templomjavításon gondolkodjanak. Pedig sok műemlékünkre ráférne a felújítás, restaurálás. Megtörténhet, éppen a mi adólejeink járulhatnak hozzá ahhoz, hogy komoly pályázatot írassanak templomjavításra, például.
Akad, aki azt mondja, azért a pár lejért nem bonyolítja életét, nem áll sorba. A sorban állást is meg lehet úszni, postázni is lehet az űrlapot. A lényeg: ne hagyjuk az állami költségvetés feneketlen zsákjában elveszni azt a bármennyire kis pénzt, ami fölött rendelkezhetünk. Egyrészt, nem látjuk, hova kerül, másrészt, ne mondjunk le rendelkezési jogunkról. Különben: semmiféle jogunkról ne mondjunk le!