Szent Anna-tóVége lehet a fürdőzésnek?

2017. május 25., csütörtök, Belföld

Kitiltanák a fürdőzőket a Szent Anna-tóból a Natura 2000-es környezetvédelmi terület megóvásában érdekelt szervezetek. A tiltás ötlete már egy éve felmerült, a természetvédelmi terület gondnoka is hasonló elképzeléssel kereste meg a környezetvédelmi minisztériumot.
 

A környezetvédelmi terület népszerűsítésére és megóvására alapított Pro Szent Anna Egyesület vezetője, Dósa Elek Levente szerint nem tesznek jót a tó vizének a nyári idényben fürdőző turisták, akik révén jelentős mennyiségű naptej és testápoló szer kerül a vízbe. A civil aktivista a tó vizének a szervesanyag-tartalmát is aggasztónak találta, amely szerinte a turisták ürülékéből származik. A vulkanikus tó tulajdonképpen a vulkánkráterbe lehulló esővizet tárolja, sem forrása, sem lefolyása nincsen, ezért vize csekély mértékben képes az öntisztulásra. Dósa Elek Levente arra is figyelmeztetett, hogy a strandoló turisták miatt gyorsult fel a tó hordalékkal való feltöltődése is. A kráter erdő borította belső falairól becsurgó esővizet ugyanis a parton levő gyepes terület szűrte meg. Ezen a területen azonban a strandidényben kiszárad a fű, és nem tudja már ellátni a szűrő feladatát. Dósa hozzátette: a Szent Anna-tó környékének a fejlesztésében a horvátországi Plitvicei-tavakat tekintik mintának. Olyan látványosságként szeretnék megőrizni, amelyet látogatnak, de nem veszélyeztetnek a turisták.
A fürdőzés kitiltása abban a tervben is szerepel, amelyet a Natura 2000-es környezetvédelmi terület gondnoka, az Ecos Club Kft. nyújtott be tavaly a környezetvédelmi minisztériumhoz. A társaság vezetője, Kerezsy László szerint a terv a minisztérium jóváhagyásával válik hatályossá. A cégvezető ugyanakkor úgy vélte, hogy nincs ok vészharangok kongatására. Szerinte nem a tiltás, hanem a látogatók nevelése vezethet eredményre. Megjegyezte, hogy 1990-ig autót is mostak a tóban, mára már lényegesen környezettudatosabb a látogatók zöme. Úgy vélte ugyanakkor, hogy olyan megoldásokat kell találni, amelyek a környezetvédelmi szempontoknak és a turisták igényeinek is megfelelnek. Példaként említette, hogy amikor betiltották a tűzgyújtást a tóparton, egyes turisták az erdőben gyújtottak tüzet, hogy megsüssék a pecsenyéjüket, ezzel pedig még jobban veszélyeztették a tó környezetét. Ezért a terület gondnokaiként bölcsebbnek látták engedélyezni, hogy a turisták az általuk kihelyezett fém tűzhelyekben gyújtsanak tüzet. Kerezsi László a majdani fürdési tilalom betartatását is problémásnak látta. Elmondta: a környezetvédelmi terület gondnokaiként nem jogosultak arra, hogy a szabályokat megszegő turistákat igazoltassák vagy megbírságolják.
A Szent Anna-tó és a szomszédságában levő Mohos tőzegláp a Lázárfalvi Közbirtokosság tulajdonában levő területen fekszik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 776
szavazógép
2017-05-25: Világfigyelő - :

New York állam tárgyalna a CEU-ról

New York állam kormányzója, Andrew Cuomo közleményben jelezte, hogy készen áll a magyar kormánnyal folytatandó tárgyalásokra a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében.
 
2017-05-25: Belföld - :

Sikkasztás és pénzmosás Băsescuért (Kampánytámogatások)

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tegnap Ioana Băsescu közjegyző – Traian Băsescu volt államfő lánya – és Elena Udrea volt turisztikai miniszter ellen, akiket azzal gyanúsít, hogy 2009-ben törvénytelenül gyűjtöttek kampánypénzeket az akkor tisztségben lévő elnök újraválasztása érdekében.