Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tegnap Ioana Băsescu közjegyző – Traian Băsescu volt államfő lánya – és Elena Udrea volt turisztikai miniszter ellen, akiket azzal gyanúsít, hogy 2009-ben törvénytelenül gyűjtöttek kampánypénzeket az akkor tisztségben lévő elnök újraválasztása érdekében.
Az ügyészség sikkasztásra és pénzmosásra való felbujtással gyanúsítja Băsescu nagyobbik lányát, illetve többrendbeli pénzmosással és megvesztegetésre való felbujtással a volt államfő egyik legközelebbi bizalmasaként ismert Elena Udreát, aki a tettek elkövetése idején regionális fejlesztési és turisztikai miniszter volt, és részt vett Traian Băsescu kampányában. A vádhatóság szerint Udrea miniszteri befolyásával visszaélve több vállalkozót vett rá, hogy fiktív szolgáltatásokra különböző (százezer eurós nagyságrendű) pénzösszegeket utaljanak át egy, az államfőnek kampányanyagokat készítő reklámügynökség számára, Ioana Băsescu pedig befolyását felhasználva (apja újraválasztása után) egy állami cég vezérigazgatóját próbálta rávenni arra, hogy a kampányadósságok kifizetéséhez csaknem 100 ezer euróval járuljon hozzá. Az ügyészség közleményei szerint a vállalatigazgató végül a kért összegnek csak negyedét utalta át az elnök lánya által megjelölt bankszámlára, amiből Ioana Băsescu és akkori élettársa egy kubai kirándulásuk költségeit fedezték.
Az ügyben további öt gyanúsítottat állítottak bíróság elé. Közöttük Dan Andronic publicistát is hamis tanúzással és bűnpártolással vádolják.
Mint ismert, a 2009-es el-nökválasztás tisztaságának kivizsgálására ügyészségi eljárás is indult és parlamenti különbizottság is alakult (amely egyelőre a lehetséges érintettek meghallgatásával foglalatoskodik).