Nem rossz hír a székelységben, hogy a Maros megyei törvényszék véglegesen visszaítélt kilencezer hektár erdőt a történelmi Bánffy család egyik ágának. Nem rossz, ugyanis bármilyen nagy volt is a távolság társadalmilag a nemes székely nemzet alsó két osztálya és az erdélyi magyar arisztokrácia közt, a mai romániai föld-visszaszolgáltatás valahogy közös nevezőre hozta őket.
Mondhatni, kísértetiesen egyforma megítélésben részesültek eddig a Moldvába szakadt székely közbirtokossági erdők a valamikori grófi birtokokkal akkor például, amikor a Maros megyei prefektus, a földosztó bizottság nagy hatalmú elnöke ugyebár a mostani választásokon képes volt A grófoknak erdő vissza nem jár jelszóval kampányolni. Háromszéken nem titok: Vrancea megyében polgármesteri székeket lehetett nyerni több cikluson át annak hangoztatásával, hogy márpedig a magyarok erdőt vissza nem kapnak. Még ijesztőbb a hasonlóság az igazságszolgáltatás alsó szintjeinek működése közt, amikor a két birtoktípus visszaszolgáltatása dolgában kellett dönteni. A háromszéki Gelence és Lemhény károsultjai azóta Strasbourghoz voltak kénytelenek fordulni, miután az országban amolyan vándorpereskedés nyomán fél tucat bíróság és törvényszék semmizte ki őket, és a legfelső fórumhoz is hiába fellebbeztek igazukért.
Nos, emiatt üdítő kivétel a mostani Maros megyei döntés. Talán a jég tört meg, gondolhatja, aki beleolvas az erről szóló tudósításokba. Az történt ugyanis, annak ellenére, hogy a megyei bizottság juszt se volt hajlandó magyar tagjai józan érvelésére hallgatni, és a régi nótát fújva, holmi történelminek feltupírozott igazságtétel nevében forgatta ki javaiból a magyar arisztokratákat, a törvényszék végre megtette az első lépést a józan belátás útján. Sem azok érveit nem fogadta el, akik a magyar grófokban a román nép és állam ellenségeit voltak hajlandóak csak látni, sem azokét, akik a Casbi-törvénybe kapaszkodtak e célból, hanem magát a dolgot nézve visszaítélte a jogos örökösöknek az egyedül őket megillető jusst. Egyikük, Bethlen grófnő szerint ugyan a birtokba helyezés újabb vesszőfutást fog jelenteni, az ítélet mégis precedens értékű nem csupán a magyar történelmi családok, hanem a székelység szempontjából is. A székely közbirtokossági erdők visszajuttatását ugyanis ugyanaz a nacionalista elfogultsággal feltöltött közvélemény és politikum uralma alatt álló igazságszolgáltatás utasította el eddig, mely most először úgy méretett meg Justitia mérlegén, hogy valós állapotának megfelelően ténylegesen is könnyűnek találtatott.
