Május 25-én megfürödtem a Szent Anna-tóban. Alig vártam, hogy az általam vezetett amerikai házaspár csónakra szálljon a tavon, hogy elvégezhessem a már szinte rituális mártózásomat. Amióta – néhány éve – a túlszaporodott medvék szemünk láttára szedték szét csomagjainkat, a feleségem nem szívesen jön fel gyermekeinkkel a számomra oly kedves tóhoz, így hát ki kell használni minden adódó alkalmat. Estére hazatérvén olvasom – Vége lehet a fürdőzésnek? (Szent Anna-tó); Háromszék 2017. május 25. –, hogy talán utoljára úszhattam az imádott helyen…
Mindjárt az elején leszögezném, hogy környezetvédőnek tartom magam, az Elveszett Világ Egyesület keretén belül évekig végeztem környezetvédelmi tevékenységet is, de magánemberként is teszem a dolgom. Mégis őszintén szólva túlzásnak tartom az ember, s ami a legfájóbb, a helyiek egyre kijjebb szorítását a természetvédelmi területekről. Tudjuk, honnan indultunk. Emlékszem, hogy a Vargyas-szorosból traktorral kellett leszállítani a május elsejei piknikezők szétszórt szemetét, de a barlangban és sziklapárkányon való alvásra is emlékszem, a patakban való fürdésre, emlékszem az általunk kifogott s a lányok által elkészített apró halak ízére, emlékszem a tábortűz melletti éneklésre, emlékszem a szabadság érzésére... Ettől fosztjuk meg gyermekeinket, amikor mindenféle rendeletekkel eltiltjuk őket egy igazi cserkésztábortól, sátorozástól, mert ma már a gyerek csak angolvécén intézheti a dolgát, csakis hideg-meleg vizes fürdőben tisztálkodhat, s csak a nemzetközi szabványoknak megfelelő, HACCP-konyha termékét eheti. Valóban azt akarjuk, hogy az amúgy is csekély számú utódunk még élhetetlenebb legyen, s ősi közegétől, a természettől még jobban elszakadjon? Bizonyosan akaratlanul, de aki kitilt a Szent Anna-tóból, s a tó feletti ketrecben sátoroztatna, aki egyre távolabb enged csak táborozni a Vargyas-szorostól, az ezt a folyamatot segíti. Szilárd meggyőződésem, hogy ezek az emberek, egyesületek jót akarnak, és sok barátom ezen egyesületekből most meglepetten olvassa soraimat, de harag ne legyen, barátaim, nem értek egyet veletek. A természet csodái nem önmagukért léteznek, nekünk, embereknek szükségünk van rájuk, hogy szépségük és jóságuk a mi lelkünket is szebbé és jobbá tegyék, hogy emberhez méltó életet élhessünk. Próbáljunk inkább nevelni, és akit nem lehet nevelni, azt büntetni, de azokat az igazi természetbarátokat, kiknek ezek a helyek lételemük, nem szabad megfosztani rajongásuk tárgyától.
Dicséretes, hogy megvédjük a Szent Anna-tavat a naptejtől, de a cikkben csak megemlített emberi ürülék kérdésével mi lesz? Lebontották a parkoló melletti árnyékszékeket (szőnyeg alá seperték a problémát), de nem helyeztek ki bár négy műanyag árnyékszéket, amelyeknek tartalmát ki lehetne hordani. Egy-két nyári nap bevételéből meg lehetne oldani, de nem, inkább tiltsuk majd meg azt is, hogy az embereknek szükségleteik legyenek.
Tisztelt környezetvédők, beszélgessünk! Írásomat vitaindítónak szánom: halljuk a tudományos, a természetvédelmi szempontokat – de engedtessék meg nekünk, hétköznapi embereknek, hogy szülőföldünk természeti kincseinek kezelése kapcsán mi is hallathassuk álláspontunkat, s ezt vegyék is figyelembe. Kérdezzük meg a gazdákat, elfogadják-e, hogy egyes területeken a medvepopuláció tízszerese az optimálisnak, hogy lassan a falu közvetlen közelében sem tudnak kukoricát termeszteni vagy háborítatlanul állatot tartani; kérdezzük meg azt a helyi családot, amelynek nincs pénze vagy ideje a bolgár tengerparton nyaralni, de egy délutánt kiszakít, és felmegy fürdőzni a Szent Anna-tóhoz, hogy mit szól a tiltáshoz és így tovább.
Én személy szerint továbbra is szeretnék fürödni a tóban, s azt ajánlom szülőtársaimnak is, hogy ismertessék és szerettessék meg ezt a csodálatos helyet, ahol élni rendelt a Fennvaló, a gyermekeikkel is, hátha akkor majd nem hagyják el szülőföldjüket oly nagy számban.
Sütő István, Vargyas