Mindjárt az elején leszögezném, hogy környezetvédőnek tartom magam, az Elveszett Világ Egyesület keretén belül évekig végeztem környezetvédelmi tevékenységet is, de magánemberként is teszem a  dolgom. Mégis őszintén szólva túlzásnak tartom az ember, s ami a legfájóbb, a helyiek egyre kijjebb szorítását a természetvédelmi területekről. Tudjuk, honnan indultunk. Emlékszem, hogy a Vargyas-szorosból traktorral kellett leszállítani a május elsejei piknikezők szétszórt szemetét, de a barlangban és sziklapárkányon való alvásra is emlékszem, a patakban való fürdésre, emlékszem az általunk kifogott s a lányok által elkészített apró halak ízére, emlékszem a tábortűz melletti éneklésre, emlékszem  a szabadság érzésére... Ettől fosztjuk meg gyermekeinket, amikor mindenféle rendeletekkel eltiltjuk őket egy igazi cserkésztábortól, sátorozástól, mert ma már a gyerek csak angolvécén intézheti a dolgát, csakis hideg-meleg vizes fürdőben tisztálkodhat, s csak a nemzetközi szabványoknak megfelelő, HACCP-konyha termékét eheti. Valóban azt akarjuk, hogy az amúgy is csekély számú utódunk még élhetetlenebb legyen, s ősi közegétől, a természettől még jobban elszakadjon? Bizonyosan akaratlanul, de aki kitilt a Szent Anna-tóból, s a tó feletti ketrecben sátoroztatna, aki egyre távolabb enged csak táborozni a Vargyas-szorostól, az ezt a folyamatot segíti. Szilárd meggyőződésem, hogy ezek az emberek, egyesületek jót akarnak, és sok barátom ezen egyesületekből most meglepetten olvassa soraimat, de harag ne legyen, barátaim, nem értek egyet veletek. A természet csodái nem önmagukért léteznek, nekünk, embereknek szükségünk van rájuk, hogy szépségük és jóságuk a mi lelkünket is szebbé és jobbá tegyék, hogy emberhez méltó életet élhessünk. Próbáljunk inkább nevelni, és akit nem lehet nevelni, azt büntetni, de azokat az igazi természetbarátokat, kiknek ezek a helyek lételemük, nem szabad megfosztani rajongásuk tárgyától.
Dicséretes, hogy megvédjük a Szent Anna-tavat a naptejtől, de a cikkben csak megemlített emberi ürülék kérdésével mi lesz? Lebontották a parkoló melletti árnyékszékeket (szőnyeg alá seperték a problémát), de nem helyeztek ki bár négy műanyag árnyékszéket, amelyeknek tartalmát ki lehetne hordani. Egy-két nyári nap bevételéből meg lehetne oldani, de nem, inkább tiltsuk majd meg azt is, hogy az embereknek szükségleteik legyenek.
Tisztelt környezetvédők, beszélgessünk! Írásomat vitaindítónak szánom: halljuk a tudományos, a természetvédelmi szempontokat – de engedtessék meg nekünk, hétköznapi embereknek, hogy szülőföldünk természeti kincseinek kezelése kapcsán mi is hallathassuk álláspontunkat, s ezt vegyék is figyelembe. Kérdezzük meg a gazdákat, elfogadják-e, hogy egyes területeken a medvepopuláció tízszerese az optimálisnak, hogy lassan a falu közvetlen közelében sem tudnak kukoricát termeszteni vagy háborítatlanul állatot tartani; kérdezzük meg azt a helyi családot, amelynek nincs pénze vagy ideje a bolgár tengerparton nyaralni, de egy délutánt kiszakít, és felmegy fürdőzni a Szent Anna-tóhoz, hogy mit szól a tiltáshoz és így tovább.
Én személy szerint továbbra is szeretnék fürödni a tóban, s azt ajánlom szülőtársaimnak is, hogy ismertessék és szerettessék meg ezt a csodálatos helyet, ahol élni rendelt a Fennvaló, a gyermekeikkel is, hátha akkor majd nem hagyják el szülőföldjüket oly nagy számban.
Sütő István, Vargyas