Kézdivásárhelyről elszármazott barátommal beszélgettünk, és keserűen jegyezte meg, hogy Kosztándi Jenő festőművészt csak halála után nyilvánították szülővárosa díszpolgárává (Háromszék, 2017. május 22.). Számtalan hazai és külföldi szakmai elismerés után ráébredtünk, kit veszítettünk el...
Nagyszerű, hogy a Kosztándi Galériában közkinccsé váltak a városnak adományozott alkotások. Nagyszerű, hogy tanártársa szobrot mintázott róla. Nagyszerű, hogy diákjaiba beoltotta a képzőművészet szeretetét és tiszteletét. Kisdiák voltam, amikor elvitte osztályunkat a Szentkereszthy-kriptában levő műtermébe, ahol az órán mesélt színek és formák lélektanát, harmóniáját saját munkáival illusztrálta. Életre szóló élmény marad számomra, amikor már nagy diákként társaimmal együtt hallgattunk klasszikus zenét az új műtermében, a Vigadóban, és magunkba szívtuk mindazt, amit a társművészetekről mesélt. Félbemaradt munkái, festőállványa még ott van. Hasznos lenne megőrizni ezeket úgy, ahogy Ő hagyta azon a csütörtöki délutánon, amikor aláírta utolsó befejezett alkotását, amelyet a 2017. márciusi ünnepi tárlatra festett. A félbemaradt munkák értéke is felbecsülhetetlen. Hála Istennek sok kézdivásárhelyi, erdélyi, magyarországi polgár boldog tulajdonosa egy-egy Kosztándi Jenő-festménynek, célszerű lenne ezek nyilvántartásba vétele. Méltó lenne szelleméhez, ha a volt műterme megmaradna.
Vetró András szobrászművészünk műhelyében készül az emlékplakett, amely szülőházát fogja megjelölni, de büszkélkedhetne a város egy látogatható emlékszobával, a műteremmel, amely Kézdivásárhely kulturális életének egyik vonzó helyszíne lehetne, a kortárs képzőművészeti élet intézményi háttere, az új és régi nemzedékek közötti kapcsolattartás helyszíne.
Talán hasznos lenne lehetőséget adni a város polgárainak a véleménynyilvánításra a tanács honlapján, és csak azután döntést hozni a műterem további hasznosításáról.
Tisztelettel: Égető Éva
