Dél tájban érkezik a bocsárdi a magasított korlátú teherkocsival. Az istálló ajtajához farolva kötélen vezetik rá a fekete-tarkát. Borja hűséggel követi. Hát ez könnyen ment, sóhajtja Török Lázár, mintha arra számított volna, hogy ellenáll a tehén, hukodik, sőt, fel is ökleli a bocsárdit, elvégre szép esztendőket töltött itt, miért kívánna más vidékre vándorolni.
A bocsárdi csendes ember, hanem a sofőrje állandóan zuvatol. Mennyi tejet is ad a tehén? Biztos, hogy megvan a húsz liter? Mivel abrakol? Garantálja, hogy holnap is leadja? Amikor odáig jut, hogy miért bika a borjú, Török Lázár lilába vált. Hozd ki az előleget, kiáltja asszonyának. Visszaadom, s menjenek Isten hírével!
A bocsárdi türelmesen csitítja. Nézze, ember, a fiúnak néha megszalad a fékje. De rendes csávó. Na, itt a többi is. És átadja a bog pénzt. Így teljes az ára: régiben harmincöt millió, újban háromezer ötszáz. Török Lázár nagyot szusszan, belecsap a bocsárdi tenyerébe, s valamelyest megnyugszik. Legalábbis úgy tesz, mintha. Nyomogatja zsebtelefonját. Odalent a deckabodegában megszólal a Für Elise, és szállingóznak a vendégek. Házsártoló asszonya valahogy előáll a kínálótálcával, rajta pálinka, friss lepény. A temetődombi muzsikások is ott toporognak. Bumbi, a prímás rángógörcsöl, verbunkos tempókat picikátoroz. Mi van, hé, rád jött a vizelhetnék? Nem, csak mikor pálinkát látok, táncolhatnékom támad. A harmonikás komplett futamokkal bűvöli a csendet. Két akkord között egy hitvány kakas minduntalan belekukorékol. A bocsárdi nem győzi álmélkodással. Maguknitt ez a szokás járja? Nálunk igen. S ha meg nem sérteném, tempóz Török Lázár, megkérném, vegyenek részt a ceremónián. Az pedig úgy zajlik, mint egy lakodalmi menet. Igaz, hogy a köszöntés nem az ifjú párnak szól, hanem a tehén új gazdájának. A bocsárdinak bepókhálósodik a szeme. A násznép hasonlít a tehénhez: meglehetősen tarka. Nincs kiből válogatni. Hányan isznak mostanság a deckában: ott né, vajegyen. 1. Furunkulus most liberált a dutyiból, tyúklopás forgott fenn. Mitől esik mindig vissza? Nincs mit enni. De ez a Lázár hétfőn megint befekszik. A szívkórházba. Asszonya? Süki. A kutya? Kap álmos pulickát. Szabad az ól s a ketrec. 2. Bankár Bandi bá fél lábbal a sírban, a másikat levágta a druzsba, kerekes székből fitymálja a világot. 3. Komonista Zsuzsó azóta iszik, mióta kitört a forradalom, és kiverték a kezéből a nép zászlaját. Kár, hogy a szemét nem. Ne látna mindent, s ne jelentené fel hetente a fél hetes buszt, a papot s a háziorvost. 4. Navétás Józsi mindenkinek visszaadja a birtokát, ha fizet egy deci román vodkát. Dovádát is ád róla, „tiszta papírt”; megtörülhető vele. Indul a díszkíséret. Leérnek az utcára, nem egy sztráda, bár mind ritkább rajta a marhagané. Elöl a zenekar: Bumbi, a prímás, Maradna, a harmonikás, kisebbik fia, Cinoné, a törpe alkalmi dobos. Horpadt kannát kalapál nagy méltósággal. Nyomukban a násznép: tolószékében Bankár Bandi bá, kezében félliteres köménypálinka. Tolja Furunkulus, addig se lop. Nála is töményes. Nemét meg nem hazudtolva jócskán ingatagon, de piszkosul figyel Komonista Zsuzsó. És diplomata táskájával Navétás Józsi, hol csuklik, hol hányik. Vagy éppen pecsétel. Éneklik, hogy Kicsi tulok, nagy a járom, de szép kislány ez a három. Elszeretném az egyiket, három közül a szebbiket. Közben vedelnek, ahol nem rázós az út. A kocsin a borjú rakoncátlakodik, de a tehén bírja a gyűrődést. Lázár a reggel még megfejte rendesen, egy-két könnycsepp is pottyant a zománcos sajtárba. Az állat megérzi, ha szeretik. Leadta az utolsó csöppig. Azért helytelenkedik a borjú. A kocsin a sofőr mellett a bocsárdi, aki boldog. Igaz, hogy a tehénnek nincs ára, igaz, hogy a tej nem kell senkinek –, de aki hosszú távon fut, annak most kell lépnie. A bocsárdi egy maratoni vérprofi. Török Lázár egymagában. Fehér ingben, fekete zakóban, napszemüvege borongásában lépdel, mintegy gyászmenetté setétítve a násznak indult felvonulást. Bungyurka Béni, az irodalomból kitoloncolt Megnemértett – de csakazértis! – originál Tehetség: nem vesz részt az alantas procedúrán, a deckabodega teraszáról figyeli az eseményt. Bal tenyerével takarja titoknoteszét, jobbjában a piksz, máris születik a vers: „Megy a kocsi, rajta / szép feketetarka. / Holstein-fríz fajta. // Éhes bikaborja / Nagyokat döf rajta.” A falutáblánál érzékeny búcsúzkodás. Bumbiék elhúzzák a bocsárdi nótáját. „Vecină, dragă vecină, ţine-ţi bărbăţelul bine, că vine seara la mine.” Bungyurka Béni osonva rögzít, visszatérve műfordítja: „Szomszédasszony, drága, / ügyelj uracskádra, / mert este hozzám oson, / hogy meg...” Simogasson, na! Ilyen randa miliőben nem csoda, ha befuccsol az ihlet. Amint porfelhőbe burkolózva tovatűnik a bocsárdi kocsija, fedélzetén a Holstein-fríz feketetarkával, a gyászmenet hátraarcot csinál, s tüzes rohamosztaggá válva, a Rákóczi-induló ritmusára masírozza magát direkt a deckabodegába. Mindenkinek fizetek, kiáltja Török Lázár, és most már nem fogja vissza bánatát. Ez volt az utolsó tehene, s a faluban is a legutolsó nagyállat. Ráborul a koszos pultra, és rázza, rázza, rázza a zokogás.
