nekem ne mondja egyik rokon se, hogy hol a kocsi, mer’ elkérem a Nissan dzsipet a havertól, és úgy befarolok a kapu elé, hogy belepi a nagy székely kaput a pudva, és magát, nagymamám, meg nagyapámat úgy elviszem gyógyfürdőre, hogy aztán kenegethetik magukra az iszappakolást, no de hogy dagad majd a mellük, mikor megtudják, hogy az unokájuk összebulizott egy Merdzsóra vagy dzsipre, nekem ne sírjon, öregapám, hogy az erdőmet levágtátok, remorkával elhordtátok, hej továrös, továrös, mert az az idő is elmúlt már, nem kell már felhúzódni az erdőre a komcsik elől, most már szívhatják a protkót, hogy fiatalon elszámítgatták magukat, elbaszarintották a kitűzött jelszóval, hogy földet, mer’ az el se ég, s el se rothad, hát ugye azok a faronbaszott kommunisták könnyedén kihúzintották a talpuk alól, ami aztán el is égett, meg el is rothadt, és azt a cséplőgépet is hogy elvitték volna, ha maga nagyapám nem adja el gyorsan, és nem issza el az árát a Szabó Károlyban, de inkább elitta, minthogy a pártkasszába becsengesse, a legjobban Cinciri Feri csinálta, nem volt neki semmije, soha nem is törekedett arra, hogy legyen, nem is tudtak elvenni tőle semmit, lovainak a mocsárban kaszált, megéltek azok a sátén is, élete soha nem mozdult előre semmit, de milyen kiegyensúlyozottan, jókedvűen csavargatta a szipkát a szájában, megnyithatta volna a buddhista iskolát a csűrben, egyházadót se fizetett, s mikor az anyósa meghalt, el kellett menjen a paphoz, s a pap azt mondta, hogy nem ér rá, kutat kell ásson, mert ugye, aki nem fizet egyházadót, azzal a pap se igen áll szóba, erre Feri azt mondta, hogy akkor idehozom a vénasszonyt, leteszem a kapu elé, s ha ideje lesz, temesse el, aztán már ment is el, hát nem jobb volt így?, mire a kommunista éra megbukott, meghalt, azt’ jó kapálást Sinka nannyó, milyen jól érezte magát a ráfos szekéren, azt’ nem kellett irigykedjen, hogy másoknak van, neki meg nincs, mer akkor ugye mindenkinek egyformán nem volt, most meg mind visszaadták mindenkinek, ami az övé, de hát maguk, két öreg, mi a lófaszt csináljanak, mert a föld nemigen öregedett, azt elég egyszer jól megganyézni, de maguk meg már nagyon, mert ugye maguk azt fiatal korukban szerezték fiatal korukra, nem hetven felett akarnak már túrni, meg adni se akarják senkinek ugye, mert nem adnak annyit érte, amennyit ér, meg hát a gyerekek, de melyikek, mama?, a más országban hordozódó ideggyenge Marika, akit annyit hurcoltak meg taszigáltak, hogy ember nem lesz már soha, vagy az alkoholista András, akinek a fejadagja napi egy liter szilvapálinka, aki már minden mozdíthatót eladott, a gyerekei meg már meg se ismerik?, de már ő sem győz kifelé a hágón, s maga mondta, hogy a részögösök már mind elmentek, vagy az öngyilkos Endre, aki azt hitte, hogy egy politikai hős, egy nagy magyar, de megmutatták neki, hogy Romániában nem pattoghat akárki, még az sem, aki igazán tud pattogni, ő nem tudott, és ugye kötélen végezte, így állunk, mama, jó szarul, hát ki fogja majd továbbvinni a családi gazdaságot?, vagy az unokákra várnak, akik már rég leléceltek élhetőbb országokba, és nem hülyék visszamenni az anyaföldre valami hazafias érzéstől fűtve, azt’ ott mi a bubi faszát csináljanak a rozsdás traktorral meg a tehenekkel azokon a gödrös utakon, ahol még mindig a legkényelmesebb közlekedési eszköz a gumikerekű tehénszekér?, minden egyéb kirázza az ember belét, aztán meg ki akar küzdeni azért a negyven centi földért, amennyivel a budi átlóg a szomszédba, mama, hogy nekem mondja a szomszéd, hogy ő nem akar a szarnak szomszédja lenni, és nem érti meg, hogy a szar leve igazából befelé folyik és nem kifelé, azt’ jön a baltával megint, és szétveri a budit, hiába kertelt el tizennyolc árat a másik végéből a kertnek, maguk meg hiába építik újra, jön, bombázza széjjel a fejsze fokával, mese nincs, most már kezdjék el használni maguk is az angol vécét, mama, mert ha nem, akkor minek?, persze jobb a természetben, tudom én azt, mikor a lágy esti szél simogatja..., meg vegyék le a budi faláról azt a falvédőt, hogy midőn reggel felkelünk, téged áldunk, Istenünk, ne gyalázzák őt, mert vissza talál vágni, aztán megint elkertel a szomszéd egy nagyobb darabot a kertből, és lehet pereskedni évekig, aztán meg beleverik a földbe magát, mint ahogy már megtették, s mehet megint a bíróságra, hogy adjanak magának igazat, azok meg adnak is, mert az embert nem lehet csak úgy beleverni a földbe, ugye, mama, de hát mit csinál a kártérítéssel az ember, s főleg az asszony, hetvenen felül már nem annyira ütésálló, mint fiatalon, mama, én meg nem vagyok hülye, hogy odaálljak, hogy kiontsák a belemet egy darab szaros földért, mert bolondok ám a parasztok, s főleg most azok, igaza van magának, mama, hogy gazembör világ lett, de nem baj, megyek én dzsoggingban a Nissan dzsippel, mert busszal akkor sem utazok még egyszer, ha írásba adják nekem a sofőrök, hogy nem hallgattatnak velem tizennégy órán keresztül Lagzi Lajcsit, Zámbó Jimmyt, de én még a Dupla kávétól is hányok ám, meg attól is, mikor valamelyik harmincnapos segédmunkás leveszi a cipőjét, az csípi az orrom, meg az egész buszét, mindenki csak forog körbe és öklendezik, míg a bűz előrekúszik a sofőrhöz, az meg belemondja a mikrofonba, hogy aki levette a cipőjét, vegye vissza, így inkább nem is megyek, csak egy megoldás van itt, mama, ha jövök én a légkondis Nissan dzsippel, úgy befarolok a kapun, hogy a lábát is kiverem, azt megmondom, hogy meggyöttem, mama, készítheti a forró fürdőt, csak egy baj van, mama, az a nő, az nem jön el velem, ő azt mondja, hogy ő nem lesz majd otthon, itt meg én nem vagyok, hiába éltem le Pesten a fél életem, akkor most megint mit csináljak?, hogy leszek én így boldog?, igaza volt magának, mikor azt mondta, hogy elmentél-e itthonról?, többet soha nem vagy otthon, maga annyi mindent tud az életről, mama, nem tudom, honnan tanulta, mert iskolája nem sok, meg nem is sokat járt ki a faluból, nem cserélném le magát senkire, mama, de miért van olyan messze?, meg mi az, hogy otthon, haza?, mama, ahányszor csak kimondom ezt a szót, mindig ezerfelé esik szét a fejem, már oda is hazamegyek, ahol csak egy éjjel hálok, most akkor én legyek boldog, vagy inkább a nő?, vagy menjünk egy harmadik helyre, ahol majd egyikünk se, aztán megoldás ez, mama?, kopogtassunk valahol Nyugaton, hogy adjanak egy darab kenyeret, meg valami munkát is, azt’ ott nyaljuk a seggét valami bunkónak egy disznófarmon, aki emberszámba se vesz minket, persze ha oda is Nissan dzsippel mennénk, az más lenne, de nem, mama, Nyugatra nem megyünk, ott nem fogadnak minket szívesen, már itt is túlságosan nyugaton vagyunk, jó az a Nissan dzsip, mama, jól tele lehet bőgni, nem hallatszódik ki, lehet ordítani is benne, csak fel kell hangosítani a hifit, a sötétített üvegen nem látnak be, lehet csorgatni a könnyeket, a bőrülés nem issza be, felszárad, nem is lesz fontos.