Egy ezernél több embert befogadó tábor létrehozása akkor is nagy feladat, ha csak a helyet és az ivóvizet, illetve tisztálkodási lehetőséget kell megteremteni. És mindjárt itt az első kérdés: mikor még a gazdag országokban is fölöttébb népszerűek – csúcsidényben hónapokkal előre foglaltak – a szabadság érzését kínáló, zsebbarát kempingek, megyénkben a Besenyői-tó partján működik az egyetlen hivatalos sátorozóhely, és országszinten is kevés van belőlük. Még ott sincs, ahol nagy igény lenne rá, például a Rétyi-tó partján vagy a Szent Anna-tó nyergében. A vadkempingezés pedig erősen környezetszennyező, főként, ha tömeges. A szemét összegyűjtése és elhordása persze fontos, de korántsem elegendő a huszonegyedik században. A tiltás nem megoldás, a pikniktörvényt a kutya sem tartja be. Valamit tenni kell a természet és önmagunk érdekében, de csak topogunk...
Ezért is lenne üdvös, ha nem csupán egyetlen szervezet egyetlen rendezvényére  figyelnénk, legyen az bármennyire jelentős. Alkalom mindig akad arra, hogy a helyi önkormányzatok szétnézzenek a házuk táján: vannak értékeink, de hogyan mutatjuk fel, becsüljük meg, adjuk el őket? A meglévő turistautak, ösvények újrafestése elkezdődött, de a Rétyi Nyírről még mindig nem készült turistatérkép. A Baróti- és Bodoki-hegységről ma is egy régi, 1987-es (30 éves!) kiadás a leghasználhatóbb (Kisgyörgy Zoltán munkája), jó lenne ezt újra kinyomtatni, a szükséges javításokkal. Az elmúlt években több ismeretterjesztő plakát jelent meg az útszéleken – például néhány gombafajról, védett növényekről, állatokról – , ezekre is ráfér a felújítás, nagy részük a felismerhetetlenségig lekopott, megrongálódott, eltűnt. Akárcsak a Sepsiszentgyörgy környéki bicikliutak – a Sepsi Zöld út és a Sugásfürdőre vezető Zeroo terepút – jelzései. Új bicikliutakat is kell kijelölni, mert a közutakon életveszélyes karikázni – a Rétyi Nyírig vagy a Besenyői-tóig azonban a mezei utakon egy tízéves gyermek is el tud tekerni, ha biztonságban megteheti. Évről évre többen ülnek nyeregbe, de csak a sugásfürdői úton lehet viszonylag nyugodtan elindulni, meg a félreesőbb falvakban. Azokról is érdemes legalább szórólapokat nyomtatni: hol, melyik utcán kell keresni a műemlék templomot, tájházat, kúriát, egyéb nevezetességet? Hol lehet ebédelni, ha egy család vagy baráti társaság elindul gyalogos vagy biciklis túrára? Hogyan szabaduljunk a fenyegető kutyáktól?
Sokszor halljuk, hajtogatjuk, hogy a turizmus a zöld ipar, a kitörési lehetőség ezen a vidéken – de előrelépést a meglévő, öröklött állapotokból nemigen tapasztalunk. A szállások száma és minősége javult, de a természet, a környezet védelme nagyrészt a civil szervezetekre hárul, amelyek ugyan végzik önként vállalt feladatukat, de kevés emberrel és kevés pénzzel rendelkeznek, a hatóságok, a magánszféra támogatására szorulnak. Így persze nagyon esetleges és rapszodikus minden, ami történik – ám ha valóban komolyan gondoljuk a turizmusfejlesztést, akkor hosszú évek átgondolt, összehangolt, céltudatos munkájára van szükség, és nagyobb odafigyelésre az állam, az illetékes közintézmények részéről. Nem kell semmit kitalálni, mások már megtették, de neki kell feküdni. Hogy ne csak a vándortábor hűlt helyével maradjunk.