Kinek van idege, hogy írás közben minden egyes mondatra külön vigyázzon, ha bátorkodik leírni a szót, hogy magyar, román, cigány vagy zsidó, nehogy félreértésre adjon okot. A szándékos félremagyarázásról nem is beszélve. Nincs kidolgozva egy fogalomrendszer, egy beszédtér, mely biztosítaná egyszer s mindenkorra, hogy ugyanazon a szón, kifejezésen ugyanazt értsük valamennyien.
Ha nem akarsz fogalmi dugóba keveredni, kürtöld világgá, jól megvannak egymás társaságában ezek a nagy múltú népek. Ne panaszkodj, ne zsörtölődj, mondj bármit, csak igazat ne, betörik a fejed. Ha erre képtelen vagy, rád vetik magukat, megsértetted valamelyik érzékenységét. Jogvédők kommandója aggat rád címkéket: fajgyűlölő, antiszemita, antidemokrata. Pedig egyik sem vagy. A jóisten sem szedi le rólad. Szavatossági időn túli, de el nem dobható, nemzedékeken át őrizgetett témába cseppentél, mint légy a tejbe, próbáld megúszni ép bőrrel.
Olyan nincs, meglátni és megutálni egy pillanat műve, nem is lehet már, sok pillanat telt el, amióta együtt élünk. A románok szószólói úgy képzelik el az erdélyi magyarsággal a házasság lényegét, hogy szokjunk hozzájuk. Ahogy az énekben: azért fekszik hosszába, jobban férjen hozzája. A cigányságért küzdünk, könyörgünk nekik, zárkózzanak fel, nincs jobb megoldás. Kéretik magukat. Egy-egy csoport Nyugaton próbált szerencsét, de több országból kikergették őket. Reménykedjünk, nem a világ lett rosszabb, a hírszolgáltatás javult.
A cigányokról alkotott képemet szinte a torzulásig finomította, hogy pikáns kölniillatú cigány lánnyal a combomon énekeltük mindent beleadva: „csak a cigány egyedül, aki nékem hegedül, csak az tudja egyes-egyedül”. Arany vagy ezüst – nehéz eldönteni a román lány helyezését. Úgy beszél magyarul, mint én, több magyar népdalt tud, mint én, olyan szavakat is használ, amit egyszer-kétszer ha kiejtettem a számon, például: lőre. Jókor használta, házi bort akartunk vásárolni, megkóstolta, és a latin, mások szerint német eredetű szóba sűrítette véleményét. Megfelelőjét, a csiger szót nem is ismertem. Ha a „golan” illett valakire, nem állt szóba vele. Kiegészítettük egymást, passzoltunk, szobrász sem tudott volna jobban összeméretezni, s ezek a kapcsolatok ma is élnek boldogan, ha meg nem haltak, mint a mesében.
És volt zsidó barátom, Szőcs Kálmán személyében, aki egyszer látogatóba vitt egy költőhöz, akit úgy mutatott be nekem mint újságírót, engem neki mint költőt. Szerette az embereket ugratni, „etetni a kefét”. Nem voltam költő, egyetlen 12 szakaszos verssel rendelkeztem, amelyet egy pincepályázatra írtam, a díj egy deci rum volt mindenkitől, négyen voltunk. Három szavazattal első lett a művem, engem a víz-gáz szerelő barátom verse nyűgözött le, Villonra emlékeztetett, rá szavaztam. A nyertes vers eleje: Rosszulesik a szememnek, / milyen különös itt minden, / sok pénze a bű embernek, / másiknak semmije nincsen. // Pénz, téged mindenki keres, / sajnos nem mindenki talál, / s ha igen, vajmi keveset, / gyorsan elviszi a lokál. // Ígyen viszi Öreg pénzét / a Cafe central gonoszul, / de vagány ő, s itt a mérték, / míg él az ember, legyen úr. Szőcs Kálmán feladatul adta, írjak még egyet, ez nem annyira jó, de neki tetszik. Kérdeztem, miről, javasolta, vegyem észre, a fenyők télen is zöldek maradnak.
Említettem, nem vagyok antidemokrata, akár jóba is mehetne, de az őszinteséget nem pótolja semmi. Igenis, antidemokrata vagyok. Homokszem a nagy gépezet fogaskerekei között. Amit a demokrácia esernyője alatt eleddig elműveltek, elég, hogy torkig legyek vele, a könyökömön jön ki. Egy ember egy szavazat – a mennyiségi szemlélet csúcsa. A demokrácia máig csak a számok világában tudott megvalósulni, a mennyiségtanban nem létezik minőségi különbség. Így vált a legegzaktabb tudománnyá a matematika, kész csoda, de az ember más tál tészta. Érdemes elolvasni Buji Ferenc Az emberré vált ember című tanulmánykötetét, megírja, miért megalázó az ember számára, ha megszámolják. S hogy miből lettünk, és mivé válunk, ha nem ügyelünk. Szerinte a vigyázattal elkéstünk. Nekem is úgy tűnik, ki kell találnunk valamit! No még egyszer, szegény ember!
Előítéletek, félelem, történelem, és sorolhatnánk, mi mindenre kell tekintettel lennünk. Mégse bánjuk, búsuljon a ló, ha lemagyaroznak bennünket. Itt van ez a migránskérdés. Nem terrorveszélyre kéne hivatkoznunk, hanem arra, hogy nem mi mentünk gyarmatosítani, ne nálunk viszonozzák a gyarmatosítók látogatását. Bennünket hibáztatnak mindenért – bájos uniós csapatmunka.
Vagy megőrizzük nyelvünket és örökségünket, vagy elveszünk egy szálig. Kiderül, mi a szándéka a Sorsnak velünk, ne felejtsük, mit bízott ránk, mi a küldetésünk. Nem egyezik a pénzügyi világhataloméval, sajnáljuk, borús időket élünk, de ha a kacsa víz alá merül, vagy beborul, vagy kiderül. A sorsát mindenkinek be kell teljesítenie, eddig minden hatalom összeomlott, nekünk viszont meg kell maradnunk. Eddig, úgy-ahogy, sikerült. Jő még a kecskére káposzta.
SZURKOS ANDRÁS
