Pünkösd előtt volt még, ástam a gödröt az alapnak, Anti bácsi meg – mert nem csak a faragásban nyughatatlan – közben kapát ragadott. A Kárpát-medence magyarsága mind megáll itt Csíksomlyóra menet, ne lássák ezt a csúfságot, mondta, és elkezdte irtani a gyomot a kavics közül. Igazat adtam neki. Helyére állítva a kopjafát, összeszedtük az ölnyi burjánt, itthon a szemetesben eldobtuk.
Később másik jó emberrel tanakodtam, Kelemen Alpárt a köztisztasági vállalat bízta meg azzal, hogy időnként, ha arra vezet útja, gyomirtóval segítsen az emlékhely körüli felesleges gaz féken tartásában. Délután telefonált, hogy motoros kaszával learatta, amit nekünk Anti bácsival nem volt érkezésünk eltakarítani. Azért kaszával, merthogy a gyomirtó későre hat, meg csúf is az elsárgult növényi maradék, pünkösd előtt közvetlen jobbnak találta ezt a megoldást. Neki is igazat adtam.
És ha már közös dolgainkról beszélhettünk, hát elmondta, mi mindent lát Háromszék-szerte. Merthogy sokat jár-kel a megyében, és szeme állandóan nyitva. Nem csak az eresztevényi emlékmű környezete tűnik gazdátlannak olykor, hanem sok más emlékhelyünk is, és emiatt nem feltétlen a helyi közösség a hibás, hiszen a legtöbb esetben a vidéki települések tehetőssége és lehetősége igencsak korlátozott. Útjaink mellékéről nem is jó beszélni, amit a sáncokba belehord a szél vagy beledobál az ember (a szemetelő szerzetekre általa használt jelzőt nem írhatom le), azt elképzelni is lehetetlen. És ha a figyelmes szemlélő a földről felemeli tekintetét, lát még érdekes dolgokat, mik nem válnak dicsőségünkre. Nem szezonja még, de ahogy eljön a gyümölcsérés ideje, az országutak mentén még megmaradt gyümölcsfákat ellepik a pálinkapotyázók, utánuk csupa letört ág marad, ami szintén nem szép látvány. És sorolta még észrevételeit, és mindenben igazat adtam neki.
De legfőképpen abban van igaza, amit most szóvá is tennék, hátha az illetékesek meghallgatják, netán még meg is fogadják jó tanácsát. Egyféle rohamosztagot kellene létesíteni megyei szinten, amolyan mindenhez értő és mindent tudó kis csapatot. Mely állandóan Háromszék útjait járva nem csak észreveszi a fentebb jelzett vagy bármilyen más rendellenességet, de tesz is elhárításukért. Ha azt kell, akkor gyomot irtanak, vagy kopjafát pácolnak, vagy eltakarítják a letörött ágakat, vagy összeszedik az elütött állatokat, ha másé, nem a megyéé az útkezelés felelőssége, hát azt is tudják, kit kelljen értesíteni. Ha lecsüngő légvezetéket észlelnek, meg tudják állapítani, az áram- vagy a kábelszolgáltatónak kelljen szólni, és sorolhatni a végtelenségig, mi mindenre kellene odafigyelnie helyeink és emlékhelyeink őrzőinek, hogy Háromszék mindig a szebbik arcát mutathassa honinak és átutazónak egyaránt.
Lehet, nem könnyen kivitelezhető az ötlet, de ha nem tudnám, hogy a megszólított illetékesek nem nyűgnek, hanem közösségi ügynek tekintik megvalósítását, nem fecséreltem volna szót rá. A turizmus évét ekként is ki kell és lehet használni.