Megnéztem az interneten, hogy lényegében milyen irányzat is ez az emó? Eredetileg érzelmes zenei stílus volt a nyolcvanas években, mely Washingtonban alakult ki egy New York-i durvább zenei stílus ellenáramlataként. Az emotional, azaz érzelem szó rövidítése. A kilencvenes évek elején eltűnt, majd öt-hat év után újraéledt, ez a mostani immár a harmadszori újjáéledése, mely szerelmi problémákról és világfájdalomról szól a 12—18 éves korosztálynál.

Ismertető jelei: srégen hosszúra növesztett breton, mely eltakarja egyik vagy mindkét szemet, feltűnő sminkelés fiúknál és lányoknál egyaránt (egyébként annyira egyformának próbálnak tűnni, hogy néha nehéz megkülönböztetni, melyik a fiú és melyik a lány), erősen kifestett szem, szinte kötelező a piercing valamelyik testrészen, szűk, testreszabott farmer szegecses övvel és bő blúzok nagy táskával kiegészítve, melyhez általában vászoncipőt viselnek. A fiúk is szeretik feketére festeni a körmüket, és általában szürke, fekete színű ruhában járnak. Csuklójukon rengeteg karperec, mely sokszor eltakarja a sebhelyeket. Egyesek közülük önkínzó módon gyakran pengével vagy üveggel megvágják, megkarcolják magukat. Hangulatukra a szomorúság, a melankólia jellemző, állandóan elégedetlenek mindennel, nagyon érzékenyek, sokszor csak a magukfélék között érzik jól magukat, legtöbbször az interneten lógnak, sok időt töltenek a különböző emós blogok és honlapok böngészésével... Néha rövidítve, selypítve, nyávogó hanghordozással beszélnek... A társadalom gyakran úgy tekint ezekre a tinédzserekre, akár a homoszexuálisokra.

Pedig azzal, hogy ekként próbálnak kitűnni a többiek közül, lehet, hogy csak fel akarják hívni magukra a figyelmet. Lehet, hogy csak jelezni kívánnak a családnak, az osztályközösségnek, a társadalomnak: figyeljetek már ránk, hallgassatok meg végre. Szenteljetek időt reánk is. Szerintem csak valami pótlékot keresnek, amit nem kapnak meg, mert valós problémája legtöbbször nagyon kevésnek van. Esetleg unatkoznak, vagy majmolják az éppen soros divatot. (Egyszer utazás közben elbeszélgettem egy fiatalemberrel, akinek a haja a fiatalok között hódító afroamerikai stílust követte: hosszúra növesztett, festett, göndör tincsek befonva. Elmesélte, hogy több napon keresztül gondosan készítette a frizuráját, és kifésülni nem lehet, mosni is csak gyengéden, ha meg változtatni akar, akkor le kell vágnia kopaszra, hogy teljesen újra nőjön.)

Kedves szülők, valljuk be önmagunknak, hogy nem mindig könnyű a gyermeknevelés. Sokszor tanácstalanok vagyunk: hogyan, miként és mennyit engedjünk meg gyermekünknek? De hiába jövünk azzal a szöveggel, hogy bezzeg, a mi időnkben másként volt. Igaz: nem volt ennyi tévénézés, számítógépről nem is hallottunk. De édesapám, édesanyám gyakran megfogta a kezünket, és kiballagtunk hét végén egy kis szalonnasütésre a közeli kis erdőbe, ahol aztán levezettük a felesleges energiát. Közben észrevétlenül megismertük a természet kisebb-nagyobb csodáit. Majd jöttek nyáron a könyvtári barangolások: annál jobb szórakozás nem kellett, mint elmerülni egy-egy regény csodálatos kalandjaiban. Ma már sajnos, nem divat az olvasás a fiatalok körében...

Én hiszem azt, hogy főzés közben is le lehet tenni a zöldséget, ha gyermekünk éppen akkor szeretne valamit elmondani. Lehet, hogy apró, jelentéktelen dologról van szó, de neki az életet jelenti: az odafigyelést, a törődést. Ne küldjük el soha őket, arra hivatkozva, hogy nincs időnk! Arra van idő, amire szakítunk. Sokszor annyi fölösleges, fontosnak tetsző dolgot részesítünk előnyben, és elmegyünk a lehetőségek mellett, hogy megtartsuk gyermekeink bizalmát, szeretetét. A kamaszkor amúgy is sok megpróbáltatással jár, igyekezzünk elviselhetőbbé tenni!

Itt a nagyvakáció, és gyermekeink könnyen bekerülhetnek különböző bandákba. Nem a legszerencsésebb, ha az utcán vagy a számítógép mellett töltik idejük legnagyobb részét. Nem igaz, hogy nincsenek lehetőségek. Ott vannak a különböző keresztény ifjúsági (cserkészet, máltai segélyszolgálat, IKE stb...) és turistamozgalmak, ahol hasznosan tölthetik el idejüket, ahol tanulhatnak és taníthatnak. Már ezelőtt száz évvel felismerte Lord Baden-Powell, a cserkészet megalapítója, hogy célokat kell adni a fiatalságnak. A bennük levő lelkesedést, nyitottságot, bátorságot keresztény értékek felé kell terelni. És legfőképpen szeretni kell őket, hogy megtartsák azt a csodát, amelyre a Teremtő életre hívta őket.