Borbély László volt környezetvédelmi miniszter megúszta a korrupciós vádakat, miután a parlament szavazatával megakadályozta egy korrupció miatti vizsgálat lefolytatását. Tanácsadóját, Szepessy Szabolcsot, aki állítólag közvetítőként vett részt a megvesztegetésben, elítélték, és börtönbe került.
Szepessy Szabolcs (37 éves) volt miniszteri tanácsadót 2016. november 24-én zárták börtönbe egy olyan ügyben, amely példátlan a romániai igazságszolgáltatásban. A jogerős ítélet: 2 év 6 hónap börtön befolyással való üzérkedésért és befolyásvásárlásban való cinkosságért. Szepessy Szabolcsot konkrétan abban találták bűnösnek, hogy olyan megvesztegetésben segédkezett, amelynek végül állítólag Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter volt a haszonélvezője.
Ugyanebben az ügyben két üzletembert, Ioan Ciocant és Molnár Antal Pétert is elítéltek, mindkettejüket 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre, befolyás vásárlása vádjával. Őket abban találták bűnösnek, hogy megvásárolták Borbély László befolyását annak érdekében, hogy az avasfelsőfalui Lescaci Com Kft. és az ákosfalvai Azimut Kft. nyerjen a Román Vízügyi Hatóság által kiírt pályázatokon. A megvesztegetés tárgya: egy bukaresti lakás felújítása, berendezése és felszerelése (80 952 lej értékben) és egy marosvásárhelyi ingatlan felújítása és kibővítése (112 199 lej értékben), amelyek a Borbély család egyes tagjai tulajdonát képezik. Bizonyítékok: telefonlehallgatások, tanúvallomások és számlák. A jogerős ítéletet a Nagyváradi Bíróság mondta ki.
Az eset azért egyedülálló, mert a megvesztegetés haszonélvezőjének végül nem kellett felelnie tetteiért. A parlament kétszer is elutasította az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság kérését (legutóbb 2015 márciusában), hogy engedélyezzék a bűnvádi nyomozás elindítását Borbély László volt környezetvédelmi miniszter ellen, akit három lehetséges befolyással való üzérkedési bűncselekménnyel gyanúsítottak. A parlamenti szavazás nyomán Borbély ügyét lezárták, és a vállalkozókat, valamint a tanácsadóját állították bíróság elé.
Korrupció a miniszter kérésére
Ezt az atipikus helyzetet a Szatmárnémeti Törvényszék is érzékelte, amely első fokon tárgyalta az ügyet, és felfüggesztett börtönbüntetéseket adott, arra hivatkozva, hogy Borbély megúszta a vizsgálatot. Molnár és Ciocan 2–2 év felfüggesztettet kapott, Szabolcs (Szepessy – a szerk.) pedig egy év felfüggesztettet. „A bíróság azt is megállapítja, hogy ebben az ügyben csak a befolyást vásárlókat küldték bíróság elé és vonták büntetőjogi szempontból felelősségre, miközben a minisztert, magas közjogi méltóságot betöltő köztisztviselőt a parlamenti mentelmi jogi helyzet miatt nem állították bíróság elé”, állapította meg a Szatmárnémeti Törvényszék.
„Ami Szepessy Szabolcs vádlottat illeti, a bíróság megállapítja minimális részvételét a terhére rótt bűncselekményben, de az elkövetés körülményeit is, azt, hogy Borbély miniszter kérésére tette, akinek a tanácsadója volt”, mutattak még rá a bírák.
Megvásárolt befolyás
A Nagyváradi Fellebbviteli Bíróság azonban megnövelte a büntetéseket, és úgy döntött, hogy börtönben kell letölteni. „E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a vádlottak által elkövetett bűncselekmények természetéhez képest, akiknek sikerült megvásárolniuk a központi szintű állami közigazgatás egyik fontos tisztségét betöltő személyének befolyását, és figyelembe véve a vádlottak per alatti viselkedését, akik nem ismerték el a terhükre felrótt tetteket, valamint a Szepessy Szabolcs által betöltött tisztséget, nem indokolt semmilyen enyhítő jogi körülmény a vádlottak javára és a büntetés letöltésének feltételes végrehajtása sem, ugyanis a törvény által követett célt csak magasabb mértékű büntetések kirovásával és szabadságvesztő módon történő végrehajtásával lehet elérni”, magyarázták az ítélet indokolásában a bírák.
A bírák 80 952 lejt is elkoboztak Ciocantól, 112 199 lejt pedig Molnártól.
„Kellene még ez-az; legalább az ajtók… ”
A bíróság indoklása szerint Ciocan vállalkozó esetében a közte és Borbély között lezajlott „give and take” (adni és kapni – a szerz.) típusú, kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolat Szepessyn keresztül zajlott, a Borbély és Molnár közötti hasonló típusú viszonyban pedig a kapcsolat közvetlen és régebbi volt.
„Ezáltal a Ciocan Ioan és egyrészről Szepessy Szabolcs, másrészről Borbély László között meglévő bizonyított kapcsolatokból az következik, hogy a bukaresti Győzelem (Victoriei) úton lévő lakás felújítása volt az ára annak a befolyásnak, amellyel az utóbbi környezetvédelmi és erdészeti miniszteri minőségében rendelkezett ahhoz, hogy biztosítsa vagy elősegítse pályázatok megnyerését azon vállalat számára, amelynek Ciocan Ioan vádlott volna az ügyvezetője”, szögezték le a bírák.
A lehallgatások szerint Szepessy volt az, aki közvetlenül a lakásokban zajló munkálatokkal foglalkozott, és ő tartotta a kapcsolatot az ingatlan felújítója és az anyagokat beszerző Ciocan között. Szepessyt akkor is lehallgatták, amikor Borbéllyal beszélgetett a lakásról: „Kellene ott néhány dolog; legalább az ajtók, egyebek...” A minisztert 2011. április 6-án is lehallgatták, amikor a feleségével beszélgetett, aki állítólag az avasfelsőfalui Lescaci Com pénzéből vásárolt be. „Ööö, rendben volt. Mindent kiválasztottam és rendben van”, mondta a hölgy. „Ez jó”, mondta elégedetten Borbély.
A lehallgatások voltak a kulcsbizonyítékok
A Nagyváradi Fellebbviteli Bíróság rámutatott: Borbély odafigyelt arra, hogy Ciocan vállalata nyerje meg a pályázatokat. Ez állítólag a Román Vízügyi Hatóság egyes alkalmazottai telefonbeszélgetéseinek lehallgatásából derült ki, akik arról beszélgettek, hogy Borbély utasította tanácsadóját, hogy meghatározott vállalatok, köztük a Ciocané is nyerjenek a Szamos–Tisza Folyómedencei Igazgatóság által kiírt pályázatokon. Az avasfelsőfalui Lescaci Com 19 szerződést kötött az vízügyi hatósággal a 2010–2011-es időszakban, amelyek értéke 295 037 846 lej volt (áfával).
Szintén a lehallgatások voltak a kulcsfontosságú bizonyítékok Molnár és a cége esetében is. Az egyik ilyen, Molnár és Szepessy között 2010. október 6-án lezajlott beszélgetés során az előbbi arra kéri az utóbbit, hogy járjon közbe az érdekében, amire a tanácsadó azt válaszolja, hogy „Közben fogok járni. Persze, jó.”
Negatív példa a GRECO-konferencián
A korrupcióellenes ügyészség vezetője, Laura Codruţa Kövesi a romániai kormányzati korrupciót ezzel a példával illusztrálta 2017 márciusában, a GRECO, az Európa Tanács korrupcióellenes szervezetének strasbourgi konferenciáján.
„A képviselőház elutasította a korrupcióellenes ügyészek mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó kérését. A vizsgálat a szóban forgó miniszter esetében nem folytatódhatott, de másik két érintett személy esetében igen, akiket (…) börtönbüntetésre ítéltek. A miniszter elleni vizsgálatot lezárták, mert nem függesztették fel a mentelmi jogát. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben nem lehet törvény előtti egyenlőségről beszélni. Ezért úgy véljük, hogy felül kell vizsgálni a miniszterek mentelmi jogára vonatkozó törvényeket”, mutatott rá Kövesi.
Ionel Stoica (Adevărul/
Eurocom.wordpress.com)