Az elmúlt három évben folyamatosan erősödött a NATO-val szembeni „orosz agresszió”, ami igazolja, hogy az észak-atlanti szövetség helyesen döntött 2014-ben az új gyorsreagálású alakulat létrehozásáról – jelentette ki Michael Fallon brit védelmi miniszter tegnap Bukarestben.
Fallon kétnapos romániai látogatása alkalmából megbeszélést folytatott Gabriel Leş román nemzetvédelmi miniszterrel. A találkozót követő közös sajtótájékoztatón elmondta, az ukrajnai Krím félsziget 2014-es önkényes elcsatolása, a kelet-ukrajnai válságba történő orosz beavatkozás, az orosz propaganda jelenléte több nyugati ország választási kampányában mind azt mutatja, hogy növekedett az „orosz agresszió”, ami különösen a NATO déli és keleti határán érezhető.
A brit miniszter arról biztosította román kollégáját, hogy Nagy-Britannia továbbra is részt vesz a kelet-európai térség biztonságának szavatolásában, annak ellenére, hogy kilép az Európai Unióból. Közölte, 1500 brit katona teljesít szolgálatot a NATO keretében Európa-szerte.
A brit és a román fél kifejezte eltökéltségét az észak-atlanti szövetség erősítése mellett, hogy az bármely irányból érkező veszélyt képes legyen elhárítani. Fallon tegnap Klaus Iohannis román államelnökkel is megbeszélést folytatott. A bukaresti elnöki hivatal által kiadott közlemény szerint a felek megerősítették elszántságukat a brit–román stratégiai partnerség megerősítése mellett.