Budapesten született, 1964-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–művészettörténet szakán szerzett diplomát, majd 1968-ban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr, később 1981-ben rendező szakát is. A tévénézők mégis leginkább az 1979-től 2010-ig általa szerkesztett és vezetett, a műemlékvédelem jó és rossz példáival foglalkozó Unokáink sem fogják látni című városvédő tévéműsorból ismerték meg, amelynek operatőre is volt. Az Unokáink sem fogják látni csaknem 250 adásában bemutatott megmentett belvárosi bérházakat, műsort készített a televízió Szabadság téri székházáról, felkutatott és védelmébe vett fürdőket, templomokat, kastélyokat, síremlékeket. A műsor és Ráday Mihály neve eggyé vált az örökségvédelem ügyével. Ráday 1982–83 telén néhányadmagával létrehozta a Budapesti Városvédő (kezdetben Városszépítő) Egyesületet, majd 1986-ban a Város- és Faluvédők Szövetségét, aztán a Nemzeti Panteon Alapítványt. 1988-tól tizennégy éven át hiánypótló sorozattal jelentkeztek a televízió képernyőjén Katona Tamás történésszel az 1848–49-es Magyar Forradalom és Szabadságharc emlékhelyei címmel. A népszerű sorozat megismertette és megszerettette a történelmi hősöket, emlékhelyeket, eseményeket, később több könyv is született a témából.
1985-től 1990-ig a Fővárosi Tanács, 1990 és 2002 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt. Meghatározó szerepet játszott a város „műemléki alapjának” és „helyi értékvédelmi rendeletének”, a helyreállításokat támogató pályázati rendszerének kidolgozásában. Lelkes tagja a talán utolsó kávéházi asztaltársaságnak, a Nagy Budapest Törzsasztalnak, amely újraindította a Budapest folyóiratot. Ő szervezte meg a „városvédő fotózást”, amelynek eredménye számtalan fénykép és egy könyvsorozat lett, egyebek között megörökítve az Andrássy út minden házát, budapesti városrészek értékeit. Írásaiból több könyve jelent meg, bennük több ezer fényképpel.