Egy asszony pásztort akart fogadni, és se a falujában, se a közeli tanyákon nem talált alkalmas embert. Elindult hát az erdőn keresztül, hogy talán a hegyeken túl, a szomszéd járásban akad olyan, akire jószágát rábízhatja. Ahogy megy, mendegél, szembejön vele a medve, és tudakolja:
– Hová, merre, jóasszony?
– Pásztort akarok fogadni – feleli az asszony.
– Nem fogadnál meg engem pásztornak? – kérdi a medve.
– Miért ne, ha jól tudsz hívogatni, csalogatni, hogy az állatok, ha elkószáltak, messziről is meghallják, megismerjék a hangodat, és visszatérjenek hozzád.
– Tudok én úgy, hogy jobban nem kell. Brumm-bruuummm!
– Nem, nem, már megbocsáss, de talán mégis inkább más pásztort keresek – mentegetőzött az asszony, és továbbment. Odább a farkassal találkozott, annak is elmondta, mi dologban jár, az is ajánlkozott, hogy elszegődik hozzá pásztornak, és megmutatja, milyen szépen tud ő hívogatni, csalogatni. Elordította magát:
– Huuuuú! Huhhhuhhhú!
Az asszony majdhogy hanyatt nem vágódott ijedtében, nem is fogadta meg pásztornak a csúf hangú ordast. Továbbment. Utoljára róka koma akadt az útjába, és mikor hallotta, hogy pásztort keres, azt mondta neki, hogy hét országot bejárhat, nálánál különb pásztort akkor se talál, fogadja meg őt.
– Miért ne? – felelte az asszony, annál is inkább, mert nagyon elfáradt már a sok járkálásban. – De hadd hallom, hogy tudsz hívogatni, csalogatni!
– Így ni! – monda a róka, és elővette a legszebb, legvékonyabb hangját: – Dill-dall-holla-rió!
Megegyeztek. A róka kihajtotta a rétre a három kecskét, három birkát meg a három tehenet, és reggelire megette a kecskéket, ebédre a birkákat, vacsorára a teheneket. Este beállított az asszony udvarára egymaga. Az persze mindjárt azt kérdezte, hol vannak az állatok, de a koma felkészült a kérdésre, és így felelt:
– Jó helyen, ahol semmi baj nem érheti őket, ne aggódj miattuk!
Az asszony éppen vajat köpült, letette a köpülőt, és kisietett a kapu elé, hívogatni kezdte az állatait, nézelődött, futkosott erre-arra, hogy talán csak elmaradtak, idegen nekik a pásztor, de bizony hírük-nyomuk se volt sehol. Mire visszament a konyhába, a róka a tejfelt is befalta. No, ami sok, az sok – ha mégoly jámbor természetű volt is az asszony, erre megharagudott, seprűt fogott a hamis pásztorra. Aztán ujjával kikaparta, ami kevés tejfel a köpülőben maradt, és a róka után hajította, úgyhogy egy kis csomó a farka végére tapadt. Azóta fehér a róka farka hegye.
