A honfiak szerint Dragnea képes lett volna harminc szavazatért, vagyis harminc ezüst pénzért eladni a hazáját a magyaroknak. Ő ugyan azt állította, nem árusította ki Erdélyt, de több szakértő szerint nemcsak Erdélyre, hanem az egész országra is vevőt kerített. Adott pillanatban úgy nézett ki, az RMDSZ-nek sikerül uralma alá hajtania egész Romániát. De a győzelem, szerencsére, pirruszinak bizonyult, mert rögtön kerültek olyan hazaszeretettel nyakig átitatott, éber honvédők, akik észrevették a készülő árulási tranzakciót, megkongatták a vészharangokat a médiában és a közösségi oldalakon. (Üres hordó és fej jobban kong). Így az RMDSZ úgy járt a győzelemmel, mit Geoană az államelnökséggel: körülbelül tizenkét órán át ünnepelhetett. A parlament szakbizottságaiban is kerültek olyan halálmegvetően bátor ellenzékiek, akik eldaloltak egy hazafias nótát, megfújták a harsonákat, megszaggatták ruháikat, nemzetiszín karszalagokat aggattak magukra, és habzó szájjal vonítottak a magyarok ellen. Aztán már mások is tömegesen csatlakoztak a vonító kórushoz, és: ki a magyarokkal az országból! csatakiáltással harcba indultak a hon megvédéséért. A hírtelevíziók (és nem csak) is akciókba léptek, és a kormányválság már rögtön tizedrangú problémává alacsonyodott. Igen jó, hogy egy árva magyart sem hívtak meg egyetlen adásba sem, aki esetleg – üröm az örömben –, elkezdte volna magyarázni, hogy mit is akarnak, és más véleménye lett volna bizonyos eseményekről, mint a többségieknek. Mint kiderült: a sok meghívott mind magyar ismerőseitől, barátaitól tudja, hogy az RMDSZ mást akar, mint választói, akik mindennel meg vannak elégedve, és akiktől eltávolodott a szövetség. A történészeknek egyáltalán nem kell részt venniük a történelmet feszegető vitákban, hisz nálunk a politikusok történészkednek, a történészek politizálnak, és a meghívottak mindenhez értenek. A vitákban már szinte nem is számított, hogy lesz-e kormány vagy sem. Kit érdekel, mikor ismét sürgősen kell elhárítani a nagy magyar veszélyt? És megvan a győzelem: többek közt a magyaroknak nem lesz ünnep március 15.! Minek, mikor egyre több nálunk a hivatalos ünnep! Ünnepelhetik, ha akarják, a gyermeknapot, a vallásos ünnepeket Nagy Boldogasszonytól András napjáig, és három egyesülési évfordulót is. December elsejét kötelezően, hiszen annak köszönhetik mostani nagy egyenjogúságukat. Bár Romániában sajnos nincs egyetlen nacionalista párt sem, de szerencsére mindenikben kerül olyan hazahű politikus, aki szükség esetén hirtelen előrántja hatlövetű sovinizmusát, és feltüzeli társait is.
Ismét bebizonyosodott tehát, hogy a jó románnak állandóan résen kell lennie, és mindig kerül szolgálatos hazafi, aki olyan, mint a sárkány, ha levágják egyik fejét, hét nő helyette. Ha egy (száj)hős hősi halált hal végelgyengülésben, akkor hét terem helyette. Mondta is az egyik tévéműsorban részt vevő hazaffy, hogy a megboldogult C. V. Tudor foroghat a sírjában, mikor ilyeneket lát a mennyei magasságokból (vagy pokoli mélységekből?), amik szegény hazácskájával történnek.
Szerencsére csak egy éjszakán át kellett forognia, mert helyébe lépő utódai őt megszégyenítő módon léptek fel a hont fenyegető veszélyekkel szemben. Például a korábban Székelyföldön szavazói közt sokat vigyorgó, pálinkázó, gulyásozó volt elnökünk. De a mostani sem volt rest, bár Berlinben Merkel kancellár asszonnyal parolázott, vigyázó szemét Bukarestre vetette. Lazán megüzente, hogy a kormányválságot oldják meg a kormánypártok, de közben feltört hazafias érzülete is, és azt is hozzátette: nehogy a kormánypártok valamiféle autonómiáról tárgyaljanak. Amiről ugyan szó sem esett, de ez úgy látszik, vaksötétben mindig bátorítóan hangzik, bizonyságul arra is, hogy egy kemény(kedő) bakszász az átlagrománnál is jobb román lehet.